Anyuka főztje…

…ám a feleségnek, barátnőnek nem kell versenyre kelnie a lefőzhetetlennel, hiszen ezúttal akárki anyukájának a főztjéről van szó.

Új módival ismerkedhetnek a világ néhány gazdag országának azon polgárai, akiknek nincs idejük, kedvük, energiájuk főzőcskézni, ám csak azt hajlandóak hazai kosztnak tekinteni, ami magánemberek konyhájában készül. Az ő számukra internetes szájtok kínálják azt a lehetőséget, hogy a közelből szerezzenek be egy vagy két adag olyan ételt, amelyet készítője áruba bocsát. Nem maradékokról van szó, hiszen a fogásokat néhány nappal előbb kell feltenni leírással és lehetőleg fotóval a világhálóra, és jelentkezni ugyanígy lehet rájuk.

Ha elfogadjuk Krúdytól, hogy bizonyos ételfajták csak úgy jók igazán, ha nagy adagban készítik őket (például a szalontüdő), akkor már van egy magyarázatunk arra, miért jobb egyszerre többet főzni. A valóságban azonban ez a divat egy egy-két éve definiált fogyasztói-értékesítési trendbe, az úgynevezett sellsumingba illeszkedik szervesen. Ám ha semmilyen módon nem akarjuk e jelenséget kategóriákba illeszteni, akkor (főleg szakácsként) fogadjuk el: vannak emberek, akik szívesen főznek másokra, megint mások meg szívesen fogyasztják egy szimpatikus „szomszéd” főztjét.