AM: több százmilliárd forint értékben jelennek meg pályázatok

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 04. 22. 11:25

A megújuló vidék, megújuló agrárium program történelmi mértékű fejlesztési lehetőséghez juttatja és megerősíti a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart – közölte Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium (AM) csütörtöki közleményében.

Az MTI-nek küldött közleményben a tárcavezető arra emlékeztetett, hogy az európai uniós vidékfejlesztési forrásokhoz 80 százalékos hazai társfinanszírozást biztosít a kormány, amely az egész agráriumot és vidéket érintő fejlesztési program elindítását teszi lehetővé.

Hozzátette: a következő hónapokban mintegy 600 milliárd forint értékben írnak ki új beruházási pályázati felhívásokat a kormány döntésének és a Vidékfejlesztési Program következő módosításának köszönhetően. Emellett a tavalyi év végén megjelent kiírásokra mutatkozó nagy érdeklődés miatt azok keretösszege is 280 milliárd forinttal megemelésre került.

Hangsúlyozta: áprilisban az állattartó telepek megújítására 30, a gyümölcs- és gyógynövény ültetvények telepítésére 15 milliárd forint keretösszegű pályázati felhívás jelenik meg. Májusban 50 milliárd forintos forrással terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésére lesz lehetőség. A külterületi helyi közutak megújítására pedig 50 milliárd forint értékű felhívás jelenik majd meg. Várhatóan júniusban a kertészetek és a gomba előállító üzemek fejlesztésére 50 milliárd forintos, illetve 20 milliárd forintos forrással jelennek meg pályázatok. Ugyancsak a nyár elejére várható egy 50 milliárd forintos kiírás a kisebb élelmiszeripari projektek támogatására, egy 200 milliárd forintos kerettel pedig az ágazat nagyobb beruházásaira lesz lehetőség. A mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztésekre 100 milliárd forintos pályázat nyílik meg – sorolta a miniszter a közleményben.

Kifejtette: mindezek mellett természetesen folytatódnak azok a programok, amelyekkel a gazdálkodók a korábbi években is jelentős eredményeket értek el. A tárcavezető példaként említette az agrár-környezetgazdálkodási, az ökológiai gazdálkodási és a tejelő szarvasmarhák állatjóléti támogatásait.

Nagy István a közleményben felhívta a figyelmet arra is, hogy a tavalyi év végén kiírt felhívások esetében a kormány a források jelentős emeléséről is döntött. Így az állattartó telepek korszerűsítésére összesen 260 milliárd forint, a kertészeti üzemek fejlesztésre pedig összesen 68 milliárd forint áll rendelkezésre. Előbbi felhívás ráadásul várhatóan már júniusban ismét megnyílik, így az állattartók újra pályázhatnak a létesítmények jelentős mértékű, akár több milliárd forintos megújítására.

A tárcavezető elmondta, hogy emelt keretösszeggel folytatódnak a vízgazdálkodási ágazat fejlesztését és az erdősítést támogató intézkedések is. A tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátására, az egyedi szennyvízkezelésre, a helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális megújítására, valamint a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére indított nagy sikerű felhívások kapcsán várhatóan továbbra is lehetőség lesz pályázatok benyújtására. (MTI)

 

 

Kapcsolódó cikkeink