AM: eredményesek a ragadós száj- és körömfájás kapcsán megtett intézkedések
Eredményesek a magyar járványvédelmi intézkedések a ragadós száj- és körömfájás vírussal kapcsolatban, ezért az uniós országok feloldhatják a Magyarországgal szembeni behozatali korlátozásokat. Az Európai Bizottság végrehajtási határozata szerint nem alkalmazható jogtalan importtilalom a magyar állategészségügyi helyzet miatt – közölte a szaktárca csütörtöki közleménye szerint az agrárminiszter.

(Fotó: Pixabay)
Nagy István felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Bizottság részéről megjelent az a végrehajtási határozat, amely a ragadós száj- és körömfájás betegség terjedésének megakadályozását szolgálja. E határozat mellett nincs helye olyan egyéb tagállami intézkedéseknek, amelyek korlátozzák az Európai Unió egységes belső piacán az áruk szabad mozgását vagy ellentétesek az állategészségügyi rendelet szabályozásaival. Az EU így jóváhagyta azt, hogy a kisbajcsi szarvasmarhatelep, és annak 10 kilométeres körzete korlátozott terület, amelyen uniós jogszabályok által előírt felszámoló és korlátozó intézkedéseket kell végrehajtani. Ez azt is jelenti, hogy ezen a területen kívül „a tagállamok nem vezethetnek be korlátozó intézkedéseket hazánkkal szemben”, amira a bizottság fel is hívta a figyelmet a határozat megjelenésekor – tette hozzá.
Nagy István kiemelte, ennek alapján minden tagállamnak vissza kell vonnia a korábban nemzeti hatáskörben bevezetett importkorlátozó intézkedéseit
Magyarország felkészült arra, hogy ha egy másik európai tagállam nem vonja vissza a behozatali korlátozásait, akkor válaszlépésként hasonló intézkedéseket vezessen be – szögezte le az agrártárca vezetője az AM közleménye szerint.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Az állati termékpálya melletti uniós kiállást sürgeti a Farm Europe
Az állattenyésztési ágazatban tevékenykedők munkájának elismerését és megbecsülését szem előtt…
Tovább olvasom >Nagy István: a jövőben is arra fogunk törekedni, hogy minden lehetséges módon csökkentsük a madárinfluenza-járványok kialakulásának kockázatát
A jövőben is arra fogunk törekedni, hogy minden lehetséges módon…
Tovább olvasom >Csökkenő forgalom a növényvédő szerek piacán 2024-ben
A teljes peszticidértékesítés 2024. évi nettó árbevétele a beérkezett adatok…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: nagy az esélye az árréscsökkentés fenntartásának
Nagy esélye van annak, hogy az árréscsökkentési intézkedést nem vezetik…
Tovább olvasom >A magyar mellett a szlovák malomiparosok is elutasítják a rovarokat az élelmiszerekben
A Szlovák Malomipari Szövetség csatlakozott a hazai pékek kezdeményezéséhez, és…
Tovább olvasom >Új uniós útmutatók segítik a felkészülést az EUDR alkalmazására
Az Európai Bizottság új útmutatót és gyakran ismételt kérdéseket tartalmazó…
Tovább olvasom >