AM: a minisztérium mindent megtesz a tojás, a zöldség- és a gyümölcságazat versenyképességéért

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 04. 11. 11:19

Az állam mozgásterét a piaci folyamatok befolyásolásakor a magyar és az uniós jogszabályok szabják meg, ugyanakkor az Agrárminisztérium (AM) minden lehetőséget kihasznál és minden eszközt megragad a magyar tojáságazatban tevékenykedő állattenyésztők, valamint a zöldség- és gyümölcstermesztők versenyképességének biztosítására – közölte Farkas Sándor, az AM parlamenti államtitkára képviselői kérdésre szerdán adott írásos válaszában.

Az államtitkárt Gyöngyösi Márton (Jobbik) országgyűlési képviselő arról kérdezte, hogy drasztikusan emelkedett a tojás-, a burgonya-, a friss zöldség ára, milyen intézkedésekkel segítené a szaktárca a termelőket-, illetve a vásárlókat.
Farkas Sándor válaszában kiemelte, a kérdésben szereplő termékkör 2018-as kiskereskedelmi értékesítésének volumenéről statisztikai adatok még nem állnak rendelkezésre, a háztartások tavalyi fogyasztási adatairól pedig májusban közli majd a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes becslését.
A tojáságazat helyzetéről megjegyezte, az étkezési tojást termelő tyúkállományok, valamint tenyészbaromfi fajok állatjóléti támogatásának keretösszegét 100 millió forinttal emelte a tárca, így az idén felhasználható összeg elérte az 1,5 milliárd forintot. Az AM idén is kiemelt figyelmet fordít az állategészségügyi intézkedésekre: az állatbetegségek megelőzésére és felszámolására a 2018-ban biztosított 10 milliárd forint után idén már 12 milliárd forint áll rendelkezésre.
Hozzátette, a zöldség- és gyümölcságazat 2018-ban 163,6 milliárd forint közvetlen támogatást kapott.
Arról is beszámolt, hogy az AM kezdeményezésére a jelenlegi rendkívüli szárazságban a vízgazdálkodásért felelős belügyminiszter már április 1-jétől meghirdette a tartósan vízhiányos időszak kezdetét. A döntés értelmében április 1-jétől a gazdálkodóknak nem kell vízkészlet-járulékot fizetni az öntözési, halgazdálkodási, és rizstermelési vízhasználat vízmennyisége után, az elmúlt két hétben történt vízkivételekhez kapcsolódóan pedig a vízkészlet-járulék összege 20 százalékkal csökken.
Farkas Sándor szerint mindez komoly könnyítést jelent a mezőgazdasági termelők számára vízhiányos időszakban és erősíti a kormány eddigi intézkedéseit az öntözés magyarországi feltételeinek javítása érdekében.
Mindezeken felül az államtitkár arról is tájékoztatta az ellenzéki képviselőt, hogy az Agrárminisztérium az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. közreműködésével rendszeresen támogatja a tojás, a zöldség- és gyümölcságazat agrármarketing feladatait. Az akciók célja a fogyasztásösztönzés, a fogyasztói szemléletformálás, amelyek hozzájárulnak a kiváló minőségű, biztonságos, magyarországi előállítású termékek részarányának növeléséhez, így a magyar termelők és fogyasztók is egyaránt jól járnak. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink