Alig nőtt tavaly a sörfogyasztás Romániában

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 04. 16. 11:02

Romániában alig 0,4 százalékkal, 16,8 millió hektoliterre nőtt a sörfogyasztás tavaly – írja a tozsdeforum.hu.

Az egy főre jutó fogyasztás éves szinten 86 liter volt, 1 literrel haladva meg a 2018-ban jegyzett 85 litert. A fogyasztás legnagyobb részét, 44 százalékát továbbra is a műanyag palackban árult sör tette ki, amit többnyire otthonaikban fogyasztanak a vásárlók.

Második helyen az üveges sör áll 30 százalékos részesedéssel, majd a dobozos sör következik, ez tette ki a fogyasztás 22 százalékát. A sörgyártók tavaly 22 millió euróval többet, 96,3 millió eurót fektettek be, ami rekordnak számít. Az elmúlt tizenhat évben végrehajtott beruházások értéke pedig eléri az 1,62 milliárd eurót.

Az értékesített sör 97 százaléka Romániában készül, a termeléshez felhasznált nyersanyag 50 százaléka a román mezőgazdaságból származik. Tavaly 56-ról 68-ra nőtt a romániai sörgyártók száma. Az ágazatban csaknem 61 ezer dolgozót foglalkoztatnak – olvasható az egyesület közleményében. 2018-ban 16,6 millió hektoliterre nőtt a román sörpiac, 3 százalékkal emelkedett a 2017-es évhez mérten. (tozsdeforum.hu)

Kapcsolódó cikkeink