Agresszív monetáris szigorításra készül a Fed

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 04. 05. 09:58

A Fed már döntött egy kamatemelésről: a márciusi ülésen 0,25%-ot emelt, amely több mint három év óta az első ilyen lépése volt.

Lael Brainardtól azért is szokatlan szigorú hang, mert jellemzően a laza politika és az alacsony kamatlábak támogatójának tartják – emlékeztetett a CNBC. Ehhez képest most azt mondta, hogy a központi banknak gyorsan és agresszívan kell cselekednie az infláció csökkentése érdekében.

Brainard megjegyzései most arra utaltak, hogy a kamatemelések nagyobbak lehetnek a hagyományosnak mondható 0,25 százalékpontos lépéseknél. Jelenleg az infláció túlságosan magas, és felfelé irányuló kockázatoknak van kitéve – mondta, hangsúlyozva: a nyíltpiaci bizottság készen áll arra, hogy erőteljesebb lépéseket tegyen, ha az inflációs mutatók és az inflációs várakozások azt jelzik, hogy ilyen lépések indokoltak.

A piacok arra számítanak, hogy a Fed a májusi ülésén tervet készít a mérlegében lévő közel 9000 milliárd dollárnyi eszköz, elsősorban állampapírok és jelzálogfedezetű értékpapírok egy részének leépítésére. Brainard keddi megjegyzései szerint ez a folyamat gyorsabb lesz, mint a piac eddig várhatta.

Tekintettel arra, hogy a gazdasági kilábalás lényegesen erősebb és gyorsabb volt, mint az előző ciklusban, arra számítok, hogy a mérleg számottevően gyorsabban és nagyobb összegekkel fog csökkenni a 2017-19-es időszakhoz képest – jelezte a Fed kormányzója. A jelzett időszakban a Fed havonta 50 milliárd dollárt engedett kipörögni a lejáró kötvényekből, a maradék likviditást újra befektette. A piaci várakozások szerint az ütem ezúttal megduplázódhat.

Az amerikai infláció 40 éve a leggyorsabb ütemben, jóval a Fed 2%-os célértéke felett alakul.

Kapcsolódó cikkeink