Agrárminiszter: már a gazdák 99 százaléka megkapta a területalapú támogatást

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2022. 02. 18. 11:19

Jó ütemben halad a hazai termelők számára legfontosabb támogatási jogcímek kifizetése – közölte a tárca pénteki közleményében Nagy István agrárminiszter.

 

Már csaknem minden gazda megkapta a területalapú támogatást

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2021-es kérelmek után február közepéig már csaknem 324 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár az alaptámogatás (SAPS) és a zöldítési jogcímhez kapcsolódóan. A termelők a korábbi előleg- és részfizetés után március végéig a végfizetés összegét is megkapják. Az államkincstár a 2021. évi egységes kérelemben alaptámogatást igénylő termelők 99 százalékának fizetett előleget, illetve február közepéig részfizetést. E folyamat során a gazdálkodók összesen 227,7 milliárd forintot kaptak, ami a várhatóan tényleges kifizetésre kerülő teljes támogatási keret 96 százaléka – tette hozzá.

A miniszter kifejtette, a másik legjelentősebb keretösszegű jogcím, a zöldítési intézkedés keretében az érintettek 92 százaléka már 96,7 milliárd forint utalásban részesült az előleg- és részfizetés keretében. Ez a várhatóan tényleges kifizetésre kerülő teljes támogatási keret 72 százaléka. Az államkincstár a 2021-es kérelembenyújtáshoz kapcsolódóan eddig a 16 darab közvetlen támogatási jogcím után már csaknem 376 milliárd forintot fizetett ki, és a vidékfejlesztési jogcímek közül a 12 darab terület- és állatalapú jogcímet érintően mintegy 63 milliárd forint kifizetése valósult meg. Tehát együttesen 439 milliárd forintot már megkaptak az érintettek – hangsúlyozta a miniszter.

Nagy István szerint fontos arra is figyelemmel lenni, hogy a Magyar Államkincstár tájékoztatása alapján az ellenőrzések lezárását követően a megítélt támogatások fennmaradó összege március végig a végfizetési eljárás keretében megérkezik a gazdálkodókhoz. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink