Agrárkamara: a fiatal gazdáknak is elérhetővé teszik az ingyenes pályázatírási szolgáltatást
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a fiatal gazdáknak is elérhetővé teszi minden vármegyében az ingyenes pályázatírás szolgáltatását – közölte a köztestület szerdán az MTI-vel.
Kiemelték, a tavaszi kisüzemi felhíváshoz hasonlóan a NAK falugazdász tanácsadói ingyen elkészítik, és benyújtják a fiatal gazdák elindulását, beruházásainak támogatását célzó pályázatokat. A tanácsadók nyertes pályázatok esetén ingyen elkészítik a kifizetési kérelmeket, és segítenek a projektzárás adminisztrációjában a pályázóknak. Ismertették, hogy a nyertes pályázók 14,6 millió forint összegű átalány támogatást kapnak, amit a gazdaság elindítására kell fordítani, de számlákkal nem kell alátámasztani. Emellett kötelező megvalósítaniuk egy általuk vezetett üzem fejlesztésére vonatkozó beruházást, ahol a támogatási intenzitás 70 százalék, a támogatási összeg pedig minimálisan 10,5 millió forint, de nem haladhatja meg a 75 millió forintot. A támogatási kérelmeket 2025. július 16-ától lehet benyújtani, a tervezett keretösszeg 79 milliárd forint. Az előzetes várakozások szerint mintegy 2000 pályázó nyerhet támogatást – írták. Közleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara arra bíztat minden érintettet, hogy keresse fel a falugazdászát, vegye igénybe a pályázati tanácsadást. Fontos, hogy nem minden falugazdász foglalkozik pályázatírással, de minden vármegyében lesznek olyan falugazdászok, akik elkészítik és benyújtják a kérelmeket – hívták fel a figyelmet.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Magyar egyetemi együttműködés segítheti a bogyós gyümölcsök termesztését
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), valamint a Soproni…
Tovább olvasom >Új vámtarifaszám alá kerül két különleges élelmiszeripari termék
2025. június 19-én jelentek meg az Európai Bizottság új végrehajtási…
Tovább olvasom >V4: súlyos károkat okozna az Ukrajnából származó import
A csehországi Mělníkben tanácskoztak a Visegrádi Csoport (V4) agrárkamarái. A…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így ebédel a magyar – továbbra is húsfogyasztó nemzet vagyunk
Egy friss hazai kutatás feltárta, hogyan (nem) változott a magyar…
Tovább olvasom >Zsugorinfláció: adatbázis indul a kisebb kiszerelésekről
A fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan frissülő forrásból tájékozódhatnak…
Tovább olvasom >Támad a Temu: az online diszkontóriás betörne az európai élelmiszerpiacra is
A kínai Temu online piactér az olcsó elektronikai és ruházati…
Tovább olvasom >