Pohner Ádám főz a Bocuse d’Or európai döntőjén

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 03. 13. 19:55

A Sirha Budapest legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye kétségkívül a Bocuse d’Or magyarországi döntője volt, ahol többszáz néző követhette a versenyt. A versenyzők nem voltak könnyű helyzetben, hiszen Széll Tamás és az európai győztes, majd világbajnoki negyedik helyezett magyar csapat nagyon magasra tette a lécet. A nulladik napon a versenyzők Elek Richárd, Garai Ádám, Haraszti Zsolt, Pohner Ádám, Veres István és Volenter István a közel 1000 négyzetméternyi METRO-stand erre kijelölt piacterén válogatták az alapanyagokat.

A kóstoló zsűriben olyan nemzetközi kiválóságok is helyet kaptak, mint Enrico Crippa, akinek Piazza Duomo nevű étterme az Olaszországi Albában három Michelin-csillaggal büszkélkedhet. De itt volt Henrik Norström is, aki 2001-ben második lett Lyonban. A V4-ek is képviseltették magukat, a zsűriben helyet kapott egy cseh, egy szlovák és egy lengyel séf is. Enrico Crippa mellett Széll Tamás és Hamvas Zoltán foglaltak helyet az elnöki székekben, de pontozott többek között Szulló Szabina és Sárközi Ákos is.

A versenyzők két ételt készítettek el, egy hús- és egy vegetáriánus témát. Kötelező alapanyagokkal dolgoztak, a hústálhoz a borjúszűz, a csülök és a velő volt megadva, a vegetáriánus témához pedig a rizottó rizs, a gorgonzola és a fürjtojás. A vegetáriánus ételhez kisorsolt meglepetés-összetevők a metélőhagyma és a borsó voltak. A kiélezett versenyben a balatonszemesi Kistücsök Étterem séfhelyettese, Pohner Ádám diadalmaskodott, így ő képviselheti majd Magyarországot a verseny európai döntőjén Torinóban, és – siker esetén – a 2019-es lyoni világdöntőn. A képzeletbeli dobogón a második helyet Volenter István, a harmadikat Veres István foglalhatta el – ők hárman osztoztak a legjobb konyhai munka és a legjobb tányérok díjain is.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen a zsűri elnöke, Enrico Crippa és Széll Tamás is elismerően beszélt a résztvevők munkájáról, mindketten egyetértettek abban, hogy felkészült, eltökélt, alázatos séfeket láttak, szépen, tisztán versenyezni. Mielőtt kihirdette, ki léphet a dobogó legfelső fokára, Hamvas Zoltán azt is bejelentette, hogy júniusban Torinóban Széll Tamás is a zsűri elnöke lesz az európai válogatón. //

Kapcsolódó cikkeink