A web addig lőtt nagyot, ameddig a boltok zárva voltak

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 06. 29. 11:45

Áprilisban megkétszereződött a webáruházas vásárlás, de ennek 58 milliárd forintos megugrásánál nagyobb volt a hagyományos boltok 83 milliárd forintos piacvesztése. És májusban a boltnyitás nyomán már megkezdődött a visszarendeződés a webáruházak és a hagyományos boltok piacai között. A pénzünk nagyobb részét, 85-90%-át a hagyományos boltban költjük, de a küszöbhatás erős volt – írja a blokkk.com.

A koronavírus járvány legsúlyosabb szakaszában, március 28-tól a kijárási korlátozás miatt nem lehetett iparcikkes boltba menni (kevés kivételtől eltekintve), legközelebb majd csak május 4-től vidéken, 18-tól pedig a fővárosban lehetett újra turkálni a polcokon. Az iparcikkes boltosok többsége a villanyt is leoltotta, nullára is esett a piacuk áprilisban. Eközben ugyanebben a hónapban a webáruházakban kétszer annyit vásároltunk, mint egy évvel korábban.

De ha jobban megnézzük a számokat, azokból az kerekedik ki, hogy a saját piacához képest áprilisban nagyot ugró webköltekezéssel szemben a hagyományos vásárlásokban sokkal többet veszített a boltos piac. Ráadásul a spájzolásos márciushoz képest a webköltekezés ugyan nőtt 31 milliárd forinttal áprilisban, de hát a hagyományos boltos kör eközben 131 milliárd forinttal soványabb lett. És májusban a webáruházak és a hagyományos boltok viszonylatában megindult a visszarendeződés, az áprilisihoz képest kisebb webnövekedés mellett:

web bolt
március 83 +28 829 +77
április 114 +58 698 -83
május 93 +31 907 +127
KSH, érték: milliárd forint, web: webáruházak, bolt: kiskereskedelem web és üzemanyag nélkül, változás: előző év azonos hónapjához képest

Koronavírus: erős volt a küszöbhatás is a webes vásárlásokban

Volt nagy hírzápor is a járványidőszakban a webáruházak háza tájáról, de annak oka főleg az volt, hogy az élelmiszeres webáruházak nem győzték a kiszállítást, egy idő után némelyike nem is fogadott már újabb rendelést. Az iparcikkes webeseknél is elhúzódott a kiszállítás. De hát ilyen rohamra nem is lehetett felkészülni.

A legnagyobb gát a megfelelő szállítójárművek hiánya volt. Az élelmiszereknél ráadásul olyan szigorú élelmiszerbiztonsági követelményeknek is eleget kell tenni, melyek miatt nem is lehet csak úgy újabb kisteherautókat beállítani. És nyilván a webáruházak sejtették, hogy a járvány lefutásával a webes láz is alábbhagy, így inkább ideiglenes szállítási megoldásokkal kísérleteztek.

A koronavírus járvány webpiaci értékeléséhez hozzátartozik az is, hogy az elmúlt években folyamatosan 30% felett, 2019-ben pedig közel 40%-kal nőtt az itthon jegyzett webáruházakban a költekezés. Ebben nem csekély szerepe van annak, hogy élelmiszerekből is egyre többet vásárolunk a neten, becslésünk szerint éves szinten már 150 milliárd forint környékén járhat ez a szelete a webnek. Ez egyébként az élelmiszeres boltok ötezer-ötszáz milliárd forintos forgalmának közel 3%-a lehet, és egyre többen mozognak ezen a piacrészen is. A teljes webforgalom a magyar statisztika szerint egyébként 757 milliárd forint volt 2019-ben, a boltos kiskereskedelem 12 ezer milliárd forintot túllépő teljes piaca mellett. És ebben nincs benne az, amikor külhoni webáruházból vásárolunk, a határon túlról rendelve.

Az elmúlt évekkel is összevetve 2020 áprilisában csúcsra futottak a magyar webáruházak. Előtte márciusban is volt egy megugrás, black friday-nyi időszakot idézve, de a májusi boltnyitás azért lejjebb nyomta a mérlegüket. Nyilván szerepet játszott mindebben az is, hogy a webes vásárlás nem csak kényelmes, hanem biztonságos is. Nem véletlen, hogy a webáruházak azzal is reklámozták magukat, hogy csak a küszöbig mennek:

2018 2019 2020 2020/2019
január 39 53 69 +16 +30%
február 34 49 64 +15 +31%
március 38 55 83 +28 +51%
április 38 56 114 +58 +104%
május 42 62 93 +31 +50%
KSH, érték: milliárd forint, változás: előző év azonos hónapjához képest

A webáruházas vásárlások visszazökkentek a korábbi ritmusba

A webáruházi piacot nyilván több módon lehet méricskélni. Figyelemmel arra, hogy a weben szinte mindent vásárolunk már manapság, ezért most azt vizslattuk, hogyan alakult a netes piac az üzemanyagok nélkül számított boltos piac mellett. De úgy, hogy egyik oldalról csak a hagyományos boltos piacot vettük alapul, tehát nem csak az üzemanyagokat, hanem magát a webáruházas forgalmat is kivonva belőle.

Így végül az kerekedett ki, hogy ez az arány 2019-ben a január-májusi időszakban 8% körül szóródott, 2020 januárjában és februárjában viszont már 9% környékére kúszott fel. Ehhez képest a valamivel nagyobb márciusi 10%-os súly azt is takarja, hogy március 17-től a hagyományos iparcikkes boltok többségének csak 15 óráig volt szabad a vásár, ami érződött is egy piacvesztésben, hasonlóképpen értékelve a májusi nyitást, persze ellenkező előjellel.

És az áprilisi webes megugrás nem megy csodaszámba annak tükrében, amikor a hagyományos boltok nagy része bezárt:

2019 2020
web bolt web/bolt web bolt web/bolt
január 53 643 8,2% 69 717 9,6%
február 49 639 7,7% 64 742 8,6%
március 55 752 7,3% 83 829 10%
április 56 781 7,2% 114 698 16,3%↑
május 62 780 7,9% 93 907 10,3%↓
KSH, érték: milliárd forint, web: webáruházak, bolt: kiskereskedelem web és üzemanyag nélkül

A járványhatásnak nyilván lesz egy olyan hozadéka, hogy a vásárlók egy része a családi költekezés egy-egy szeletében ott ragad a weben. De a turkálás, a vásárlás élménye azért az áprilisban megugrott webvásárlások nagyobb részét visszaszipkázza a hagyományos boltokba.

Marad a 30% körüli növekedés. Bár a korábbi években több elemzés is azt vetítette előre, hogy a 30% körüli webáruházi növekedés lassulni fog, de eddig nem így történt.

(blokkk.com)

Kapcsolódó cikkeink