A vízi árufuvarozás részarányának növelését célozza az Országos kikötőfejlesztési főterv strartégia tervezete

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 11. 12. 11:12

A mi Dunánk címmel elkészült az Országos kikötőfejlesztési főterv stratégia tervezete, amelynek célja egyebek mellett a vízi áruszállítás részarányának 10 százalékra emelése a jelenlegi 3,3 százalékról – jelentette be Sztilkovics Szávó, a Mahart Hajózási Zrt. vezérigazgatója Budapesten, az uniós projektet záró sajtótájékoztatón.

A 2030-ig szóló dokumentumot az Ex Ante Tanácsadó Iroda és a Mahart Passnave Kft. konzorciuma készítette, az 1 millió eurós költség 85 százalékát az Európai Unió Hálózatfinanszírozási Eszközéből (CEF), 15 százalékát pedig hazai forrásból finanszírozták.
Sztilkovics Szávó elmondta, hogy a programban a stratégia mellett elkészült a Komáromi kikötő megvalósíthatósági tanulmánya, és 20 kikötőfejlesztési esettanulmány. A projektek közül több is jövő év elején beadható az Európai Uniónak támogatási pályázat keretében.
Barna-Lázár Zoltán, az Ex Ante Kft. ügyvezetője, a konzorcium képviselője kiemelte, hogy a stratégia öt prioritási területen jelölt meg fejlesztési célokat: köztük az áruforgalom egy részének vízi útra terelése, további kereslet generálása a vízi áruszállítási és kikötői ágazat számára célzott gazdaságfejlesztési és ipartelepítési intézkedések révén, finanszírozási rendszer kialakítása az ágazat fejlesztésére, a humánerőforrás fejlesztése a XXI. század kihívásainak megfelelő képzési és foglalkoztatási intézkedésekkel, és fenntartható szabályozási környezet kialakítása.
A stratégia tervezetében kategóriába sorolták az országos, a regionális és az üzemi kikötőket; javasolták a kikötők elérhetőségének javítását, többek között vasúti és közúti kapcsolat kialakításával. Fontos a kikötők technológiai modernizációja, a digitalizációja, a raktártechnológiai fejlesztés és a zöldtechnológiák elterjesztése is – mondta Barna-Lázár Zoltán az MTI-nek.
A Mahart közleménye szerint a stratégia környezeti vizsgálata még folyamatban van, melynek megállapításai még befolyásolhatják a végleges tartalmat.
A konferencia kisérőrendezvényén Garda névre keresztelték az Országos Vízügyi Főigazgatóság számára ugyancsak CEF forrásból beszerzett mérőhajót, amelynek elsődleges feladata a Duna medrének mérése, a többsugaras fejjel ellátott mérőhajó alkalmas arra, hogy teljes mederképet adjon. (MTI)


Kapcsolódó cikkeink