„A vidéki boltokból akár egy kiló kenyeret is kiszállítottak az időseknek”

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 08. 16. 10:49

Mint minden kiskereskedő, a CBA is nehéz éven van túl. Noszlopy Zoltán, az üzletlánc kereskedelmi vezérigazgatója többek között a családi vállalkozások és helyi boltok felértékelődéséről, a példamutatásról, valamint egy különleges reklámfilmkampányról mesélt lapunknak.

CBA logo

trade logo 2x superbrands Milyen változások, fejlesztések történtek a CBA-nál a tavalyi, pandémiás év során?

Noszlopy Zoltán
kereskedelmi
vezérigazgató
CBA

– A járvány alatt jelentősen felértékelődtek a hazai hálózatok, amit mind a forgalom, mind a vevőszám növekedésében tetten lehetett érni. Az egész szektorban sokkal nagyobb hangsúly került a hazai termékekre, mint korábban. A CBA az elsők között kezdte feltüntetni a reklámújságban a magyar termékek gyártásának helyét. Az elmúlt egy évben azt tapasztaltuk, hogy a fogyasztók sokkal szívesebben keresték fel a helyi, kicsi üzleteket, mint a nagy boltokat.

Az online platformon is markáns növekedést tapasztaltunk az első hullám alatt. A fő célunk mindenképpen az volt, hogy a régi vevők mellett az újakat is megtartsuk. Ez részben sikerült is, aminek egyik oka éppen az online vásárlók számának emelkedése.

Az első hullám alatt minden kiskereskedő azért küzdött, hogy legyen elegendő élelmiszer és higiéniai termék a boltokban. Ebben az időszakban is nagyon szorosan együttműködtünk a beszállítóinkkal, többek között ennek volt köszönhető, hogy folyamatosan képesek voltunk ellátni a vásárlóinkat. Nagy köszönet illeti kollégáinkat is, akik kitartó munkájukkal és maximálisan pozitív hozzáállásukkal helytálltak. Egyetlenegy munkatársunk sem ment el tőlünk ebben a nehéz időszakban. A családi vállalkozás egyik előnye, hogy ha a tulajdonos bemegy dolgozni, akkor a munkavállaló is meg fogja ezt tenni. A példamutatás tehát működött, és ezért minden tiszteletünk a dolgozóinké!

trade logo 2x superbrands Hogyan alakította át az online tér bővülése a CBA mindennapjait?

– A sok online rendelés miatt mind a kiszolgálás, mind a fuvarozás területén változtatásokra volt szükség. Az e-kereskedelem abszolút nyertese az elmúlt időszaknak: mi hat-hétszeres növekedést tapasztaltunk az első hullám idején. A rendeléseket az üzletekből szolgáljuk ki, ahol az áruk összekészítését hamar meg lehet oldani. A nehézséget inkább a kiszállítás kapacitásának bővítése jelentette, de ezt is sikerült megoldanunk külső cégek bevonásával.

 

 

trade logo 2x superbrands Az online rendelések kiszolgálása mellett milyen egyéb változások történtek a járvány során?

– Ahogy korábban is említettem, fókuszba kerültek a hazai termékek, és ezzel együtt a kisboltok is. Az emberek sokkal szívesebben vásároltak ilyen üzletekben, mint szuper- vagy hipermarketekben. Ez a jelenség az első hullámra volt jellemző, a második-harmadik hullám alatt már nem tapasztaltunk hasonlót.

A diszkontok térnyerése tovább folytatódik, ami komoly kihívások elé állít minket. Az viszont bizonyos, hogy vidéken rendkívül felértékelődött a kis boltok és a személyes kiszolgálás szerepe. Volt olyan kis CBA, ahonnan a dolgozók akár egy kiló kenyeret is kiszállítottak az idősebb vásárlóknak! Úgy gondolom ez is a CBA erősségei közé tartozik. Vidéki kis üzleteinkben személyesen ismerik a vásárlókat, s ez mindenképpen előnyünk a diszkontokhoz képest.

trade logo 2x superbrands Mennyire láttátok előre, hogy az emberek nekiállnak otthon termékeket felhalmozni?

– Az első hullámban mi lettünk a kenyérsütők országa. Aztán, amikor a második hullám elején a bespájzolt lisztek kezdtek lejárni, a fogyasztók már nem pótolták azokat, mert rájöttek, hogy teljesen feleslegesen vásárolnának be újra. Ugyanez történt a WC-papír vagy a konzervek esetében is.

trade logo 2x superbrands Nemrég indult el „A CBA mi vagyunk” videósorozatotok. Mi a célja ennek a kampánynak?

– A CBA-boltcsaládhoz sok száz üzlet tartozik az egész ország területén. Sokan közülük városokban, mások apró településeken működnek. Egy dologban azonosak: minden partnerünk azt szeretné, hogy a vásárlók elégedettek legyenek, és sokszor betérjenek az üzletekbe.

A CBA-partnerek hálózata olyan, mint egy nagy család. A kampányunkban különböző kicsi, vidéki boltokba kalauzoljuk el a nézőket, hogy megismerjék az üzletek mögött álló embereket. A videósorozat első részében Csólyospálosra, a Margaréta ABC-be „látogatunk el”. Az üzlet hamisítatlan családi vállalkozás: a feleség vezeti a boltot, a férj a beszerzést intézi, a fiú pedig az akciós újságokat hordja ki.

trade logo 2x superbrands Hogyan támogatjátok a CBA-partnereket?

– 2019-ben elindítottunk egy olyan programot, amely folyamatos szakmai segítséget nyújt azon tagjainknak, akik fejlődni szeretnének. Igen sok vállalkozás részt vesz ebben a képzésben, amelynek hatása megmutatkozik mind a forgalomban, mind a vevőszámban.

trade logo 2x superbrands Másik kampányotokban arra kértétek a nézőket, hogy küldjenek be javaslatokat a CBA Piros-termékek reklámfilmjéhez. Érkeztek már ötletek a reklámpályázatotokra?

– A „Legyél te is rendező” pályázatunkkal mindenkinek megadjuk a lehetőséget, hogy ossza meg velünk, milyen reklámot forgatna a Piros márkához kapcsolódóan. A fiatalabbakat is szeretnénk kicsit jobban bevonni. Jelenleg 100 felett van a beérkezett ötletek száma. A pályázatot júniusban zárjuk le, és szeptemberben mutatjuk be a legjobb munkából forgatott reklámfilmet. Nem lesz könnyű dolgunk a választásban, mert nagyon sok értékelhető pályázatot kaptunk már eddig is.

trade logo 2x superbrands Több mint két éve kerültek a polcokra először a CBA Piros termékei. Mennyire tudatosult mostanra a fogyasztókban, hogy az, ami saját márkás és olcsó, egyúttal jó minőségű is lehet?

– A fogyasztók elfogadták és szeretik a Piros termékeket, mert tudják, hogy azok brand minőségűek. Ahhoz viszont, hogy ezt az eredményt elérjük, nagyon sokat kellett dolgozni. A Piros termékek választéka folyamatosan bővül, most épp a friss áruk körében jelentek meg újdonságok, ezzel is reagálva a piaci igényekre.

trade logo 2x superbrands Milyen CSR-tevékenységet folytattok?

– CSR tevékenységünk keretében együtt dolgozunk a Ments Életet Alapítvánnyal annak érdekében, hogy rászoruló gyerekek álmait valósítsuk meg. Emellett az elmúlt időszakban számos kórháznak juttattunk gyümölcsadományokat.

trade logo 2x superbrands Milyen fenntarthatósági törekvéseitek vannak?

– Terveink szerint saját márkás termékeink a jövőben környezetbarát csomagolást kapnak. Próbáljuk mindenben a fenntarthatóság elveit követni, folyamatosan zajlanak termékfejlesztéseink ezen a téren. Egy ideje már elérhető az üzletekben például a bambuszból készült fültisztító, a többször használható zöldséges-, gyümölcsöszsák vagy a lebomló bevásárlótáska. Kiemelten fontos számunkra az is, hogy a termékcsomagolások anyaga újrahasznosított legyen.

trade logo 2x superbrands Jövőre 30 éves a CBA. Mivel készültök a jubileumra?

– Kampánnyal, nyereményjátékkal és sok-sok meglepetéssel! (x)

Kapcsolódó cikkeink