A vártnál is több adót szedett be a NAV 2022-ban

Szerző: Trademagazin Dátum: 2023. 06. 09. 11:12

Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak a 2022-es év legfontosabb adóhatósági eseményeit és statisztikáit összefoglaló évkönyve. Ebből kiderül többek között, hogy mennyi bírságot szabott ki vagy éppen milyen hatékonysággal lehet megtámadni az adóhatóság határozatait. A Jalsovszky iroda segítségével csokorba szedtük az évkönyv legfontosabb és legtanulságosabb számait. 

Túlteljesített adóbevételek

Veres Dániel tanácsadó

Az adóhatóság a 2022. évben 20.602 milliárd forint adót szedett be, amely az évkönyv tanúsága szerint 17,2%-kal haladta meg az előzőév bevételeit. Ami azonban ennél is látványosabb, hogy az idei adóbevételek majd 2,5 milliárd forinttal haladták meg a költségvetésben előirányzott összeget.

A kiemelkedő eredményt az adóhatóság alapvetően három okra vezeti vissza:

Egyrészt a vártnál több bevétel folyt be a foglalkoztatáshoz kötődő adónemekből. Ezt az évkönyv zárójelesen a „prognózist meghaladó bérnövekedéssel” és a „kedvező munkaerőpiaci folyamatokkal” magyarázza. Ugyanakkor közvetetten bizonyára hozzájárult ehhez a katázás lehetőségének rendkívüli mértékű beszűkülése is.

Ugyanígy elősegítette a magas adóbevételeket az infláció, amely az adóhatóság szerint is a vártnál magasabban alakult. Az inflációs folyamatok eredményeképpen csak áfából 1,3 milliárd többletbevétel folyt be.

Végül természetszerűleg növelték az adóbevételeket az extraprofitadók is. Ez a tendencia az egyre bővülő különadóknak köszönhetően előreláthatólag a 2023-as évben folytatódni fog.

Az adóregisztráció kihívás az induló cégeknek

Bár az előző évekhez képest a számok nem változtak érdemben, továbbra is rendkívüli mértékű azoknak az új cégeknek a száma, amelyek esetében valamilyen adóregisztrációs akadályt tárt fel az adóhatóság. Az évkönyv számadatai szerint ez az új cégek több mint harmadánál jelentett problémát: az adóregisztrációs vizsgálattal érintett körülbelül 32 ezer új cégből közel 12 ezer esetében állapított meg valamilyen adóregisztrációs akadályt. 

Az adóvizsgálatok száma is nőtt

Az ellenőrzések terén is van mivel büszkélkednie az adóhatóságnak: 2021-hez képest 6,2%-kal több (160 ezer) esetben vizsgálódott, ezekből pedig 7,8%-kal több (majdnem 200 milliárd forint) adókülönbözetet állapított meg. A megállapított adókülönbözetekhez természetszerűleg tetemes, 250 milliárd forintnyi bírság és késedelmi pótlék is társult – és ezeknek a megállapításoknak a jelentős része a különböző jogorvoslati eljárásokat is túlélte.

Különösen érdekes eredmény ez azt is figyelembe véve, hogy az adóhatósági vizsgálatoknak alig 6%-a volt adóellenőrzés. Az adóhatóság tehát továbbra is előszeretettel nyúl szoft eszközökhöz, illetve általunk is tapasztalt gyakorlat, hogy az adóhatóság gyakran ágyaz meg egy későbbi adóellenőrzésnek egy vagy akár több jogkövetési vizsgálattal, illetőleg támogató eljárással.

A megállapítások jelentős része – több, mint 90%-a – áfa adónemben született. Az áfa abból a szempontból is kitüntetett szerepet élvez, hogy az adóhatóság több felülellenőrzést végzett el fiktív számlázási láncolatokkal kapcsolatosan, tehát több esetben bolygatta meg a korábban már ellenőrzéssel lezárt időszakok megállapításait. Számszerűen: az adóhatság 52 felülellenőrzést zárt le 2022-ben, amelyek keretében további – tetemesnek mondható – 3,1 milliárd forint adókülönbözetet állapított meg az adózók terhére, míg a javukra csak 3 millió forintot.

Az adóbírság-kedvezmény 

Ha csak az adóellenőrzések számát nézzük, a feltételes adóbírság-kedvezmény továbbra is beváltja a hozzá fűzött reményeket. A megközelítőleg 10 ezer adóellenőrzéshez képest meghökkentő arány, hogy az adózók ezeknek az ügyeknek a tizedében (2022-ben 990 esetben) éltek a feltételes adóbírság-kedvezmény lehetőségével, azaz mondtak le a fellebbezési jogukról a kiszabott adóbírság megfelezése érdekében.

„Ehhez viszont hozzátartozik, hogy az évkönyv tanúsága szerint ez főleg a kisebb ügyeket érintette: a 990 ügyben az adózók kevesebb, mint 6 milliárd forint adókülönbözetet fizettek be, amellyel 1,6 milliárd forintnyi adóbírságtól szabadultak meg. Ez a szám eltörpül a 2022-es megállapítások 200 milliárdjához képest, ráadásul ez az arány már évek óta lényegében változatlan”

– magyarázza Veres Dániel, a Jalsovszky tanácsadója.

Nem erősségünk az EKÁER

Szép számmal talált szabálytalanságokat az adóhatóság az Elektronikus Közúti Áruforgalom-ellenőrző Rendszer használatával kapcsolatban is. Noha a 2022-ben feltárt 2.200 jogsértés eltörpül ahhoz képest, hogy majdnem 8 millió EKÁER-bejelentést tettek meg a tavalyi évben, mindenképpen figyelemreméltó, hogy ez a szám – a nagyságrendileg ugyanannyi (körülbelül 43 ezer) célzott ellenőrzés mellett – jelentős romlás a 2021-ben feltárt szabálytalanságok számához képest (1.335). 

Amikor a NAV nyomoz

Az adóhatóság 2022-ben több, mint 3 ezer esetben indított eljárást bűncselekmény miatt. Ezek 40%-a volt költségvetési csalás, 23%-a iparjogvédelmi jogok megsértése, 11%-a pedig csődbűncselekmény. Az utóbbi három kategória elkövetési értéke a tavalyi évben meghaladta a 40 milliárd forintot.

Csendes jogorvoslatok

„A 2022-es évben is igaznak tűnik, hogy a bíróságig kell mennie annak, aki az adóhatósággal szemben keresi az igazát” – mondja a Jalsovszky tanácsadója. Az adóhatóság másodfokú szerve (a Fellebbviteli Igazgatóság) a 2022-ben benyújtott fellebbezéseknek csak alig 12%-át találta megalapozottnak, a többi esetben helybenhagyta az elsőfokú határozatot.

Az adóhatóság végleges döntéseivel szemben a tavalyi évben összesen 943 közigazgatási per indult, ezek pertárgyértéke megközelítőleg 59 milliárd forint volt. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy a fenti – az adózók számára nem túl kedvező – fellebbezési arányhoz képest alig az ügyek negyede jut el bírósági szakba. Viszont tény, hogy a 2022-ben született ítéletek már nagyobb arányban adtak igazat az adózóknak, itt átlagosan a keresetek ötöde ért célt az adózók szemszögéből.

Beszédes adat az is, hogy a bíróságok az adózók javára ezekben az ügyekben összesen 135 millió forint perköltséget ítéltek meg. Ez arányosítva és átlagolva a pernyertességgel érintett 20%-nyi ügy pertárgyértékének a 10%-a. Magyarán: tavaly átlagosan legalább a pertárgyérték 10%-át kellett kifizetni ahhoz, hogy eredményesen pereskedjünk. És ez természetesen csak a bíróság által megítélt összeg, a tényleges költségek a tapasztalatok szerint – különösen kisebb értékű ügyekben – ennek a többszörösét is kitehetik.

A bíróságok döntéseivel szemben az adózók tavaly 164 alkalommal, az adóhatóság pedig 91 alkalommal fordult a Kúriához. A Kúrián az adóhatóság nyerési aránya a rendes bíróságokhoz képest jóval mérsékeltebb: a Kúria csak az ügyek 62%-ában adott igazat az elé került ügyekben az adóhatóság részére.

Címkék: , , ,

Kapcsolódó cikkeink