A vártnál erősebben nőtt a kiskereskedelmi forgalom decemberben az euróövezetben

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 02. 04. 11:03

A karácsonyi bevásárlásoknak köszönhetően a vártnál erősebb ütemben nőtt az euróövezet kiskereskedelmi forgalma decemberben.

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) csütörtökön közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint a 19 tagú eurózónában havi összevetésben 2,0 százalékkal, éves szinten pedig 0,6 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom.
Elemzők éves bázison 0,3 százalékos emelkedésre számítottak az előző havi 2,2 százalékos csökkenés után, havi szinten pedig 1,6 százalékos növekedést vártak a novemberi 5,7 százalékos zuhanás után.

Az Európai Unió egészében havi szinten 1,4 százalékkal, éves összevetésben pedig 0,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom decemberben az előző hónapban mért 4,9 százalékos, illetve 1,5 százalékos csökkenés után.

A koronavírus-járvány által uralt 2020-as év egészében az euróövezetben 1,2 százalékkal, az unióban pedig 0,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom az előző évhez képest.

Tavaly decemberben az előző év azonos hónapjához képest az élelmiszerek, italok és dohánytermékek forgalma az euróövezetben 5,6 százalékkal, az unióban pedig 5,0 százalékkal nőtt.

Kiemelkedően erős ütemben, az euróövezetben 27,5 százalékkal, az unióban pedig 28,5 százalékkal nőtt a csomagküldő szolgálatok és az internet révén bonyolított forgalom.

Az üzemanyagot nem számítva a nem élelmiszeripari termékek eladásai az euróövezetben 0,8 százalékkal, az unióban pedig 0,6 százalékkal csökkentek.
Éves összevetésben a kiskereskedelmi forgalom összességében a legnagyobb mértékben, 11,1 százalékkal Írországban nőtt, megelőzve Franciaországot (9,1 százalék), valamint Észtországot (5,9 százalék). A legerősebb csökkenést Szlovéniában (-13,3 százalék), Bulgáriában (-12,0 százalék) és Hollandiában (-5,7 százalék) mérték.

Az euróövezetben novemberhez képest az élelmiszerek, italok és dohánytermékek forgalma 1,9 százalékkal, az üzemanyagok kivételével a nem élelmiszeripari termékek forgalma 1,5 százalékkal, a benzinkutaké pedig 5,1 százalékkal nőtt. Az unióban az élelmiszerek, italok és dohánytermékek forgalma 1,7 százalékkal, a nem élelmiszeripari termékeké 0,7 százalékkal, a benzinkutaké pedig 4,0 százalékkal nőtt.

Az uniós tagállamok közül havi szinten a legnagyobb mértékben Franciaországban (22,3 százalék) nőtt a kereskedelmi forgalom, megelőzve Belgiumot (15,9 százalék) és Írországot (11,4 százalék). A legerősebb csökkenést Hollandiában mérték (-10,9 százalék), majd Németország (-9,6 százalék) és Dánia (-8,0 százalék) következik.
Magyarországon havi összevetésben 0,2 százalékkal, éves összehasonlításban pedig 3,9 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene decemberben az Eurostat adatai szerint. (MTI)