A vállalkozások egyharmada vesz részt a rehabilitációs foglalkoztatásban egy kutatás szerint

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2022. 02. 17. 11:11

A hazai vállalkozások 33 százaléka foglalkoztat legalább egy megváltozott munkaképességű munkavállalót – derül ki az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) elemzéséből, amely a megváltozott munkaképességűek nyílt munkaerőpiaci foglalkoztatási helyzetét vizsgálta Magyarországon.

 

A hazai vállalkozások harmada foglalkoztat megváltozott munkaképességű munkavállalót

Az intézet MTI-hez elküldött csütörtöki tájékoztatása szerint az elemzésben szereplő adatok a GVI tavaly októberi, féléves konjunktúrafelvételéből származnak, amelynek során 1017 hazai, legalább 10 főt foglalkoztató vállalkozás válaszolt a kérdésekre.

A nagyobb, 50-249 fős cégek 62 százaléka, a több mint 250 fős nagyvállalatok 80 százaléka foglalkoztat megváltozott munkaképességű dolgozót, a gazdasági ágazatokat tekintve pedig elsősorban a feldolgozóipari cégek, amelyek 49 százalékánál található megváltozott munkaképességű alkalmazott.

A megváltozott munkaképességű munkavállalók aránya ugyanakkor a 26-49 fős cégeknél a legmagasabb, 2,7 százalék, míg a 250 dolgozó feletti nagyvállalatoknál a legalacsonyabb, 0,7 százalék. A GVI felhívta a figyelmet, hogy egy nagy cégnél nagyobb eséllyel lesz legalább egy megváltozott munkaképességű dolgozó, de a kisebb vállalkozásoknál magasabb az összesített foglalkoztatotti létszámhoz viszonyított arányuk.

Az elemzésben emlékeztetnek arra, hogy a munkaadók a foglalkozási rehabilitáció elősegítése érdekében rehabilitációs hozzájárulás fizetésére kötelesek, ha az általuk foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma meghaladja a 25-öt, és a megváltozott munkaképességűek létszáma nem éri el ennek az 5 százalékát. Példaként említették, hogy egy 26 fős cégnél ez a kötelező foglalkoztatási szint 1,3, míg egy 250 fős cégnél már 13 dolgozó, azaz a kisebb vállalkozások könnyebben elérhetik azt a foglalkoztatotti arányt, aminél már mentesülnek a rehabilitációs hozzájárulás alól.

A gazdasági ágazatokat tekintve a kereskedelemben és a feldolgozóiparban a legmagasabb, az egyéb szolgáltatások területén pedig a legalacsonyabb a megváltozott munkaképességű munkavállalók összesített foglalkoztatotti létszámhoz viszonyított aránya.

Azok a cégek, amelyek alkalmaznak legalább egy megváltozott munkaképességű munkavállalót, leginkább a társadalmi felelősségvállalást és a rehabilitációs hozzájárulás megfizetése alóli mentességet nevezték fontos motivációs tényezőnek, a válaszadók 67, illetve 54 százaléka mondta ezt. A nagyvállalatoknál inkább a társadalmi felelősségvállalás, míg a 26-49 fős vállalkozásoknál a hozzájárulás alóli mentesség a leghangsúlyosabb tényező.
A jelenleg még egyetlen megváltozott munkaképességű munkavállalót sem foglalkoztató válaszadó cégek 44 százaléka vélekedik úgy, hogy a jövőben élne a rehabilitációs foglalkoztatás lehetőségével.

Az összes válaszadó több mint fele szerint a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatása után járó adókedvezmény emelése, valamint a mentorálásra és a megfelelő munkakörülményekre nyújtott bér- és költségtámogatás segítené elő leginkább azt, hogy a jelenleginél nagyobb mértékben vegyen részt a rehabilitációs foglalkoztatásban.

A GVI jelezte: a foglalkoztatottaknak csak 0,8 százaléka megváltozott munkaképességű, ez jelentősen alacsonyabb arány, mint amekkora a megváltozott munkaképességűek számából következne. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink