A Tokaj Kereskedőház megkezdte a szerződéskötést a szőlőtermesztőkkel

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 02. 26. 11:40

Az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt. minden eddiginél korábban szerződést köt a történelmi borvidék szőlőtermesztőivel az idén, és már a felvásárlási árakat is meghirdette – közölte a társaság az MTI-vel pénteken.

szolo

A tájékoztatás szerint a cég már az elmúlt év végén tájékoztatta partnereit az új felvásárlási árakról, és a korábbi gyakorlattal szemben az idén már február közepén elkezdődtek a szerződéskötések a gazdákkal. Ezek várhatóan március végén zárulnak le, így a szőlészek már most tudhatják, hogy korai vagy késői szüretre koncentráljanak.

A kereskedőház az idén mintegy 1400 szőlőtermesztővel köt szerződést, a tervek szerint 85 ezer mázsa szőlőt vásárol majd fel tőlük.

A szerződéskötéseket a volt és újonnan jelentkezett termelők területeinek felmérése előzte meg, ezt a kereskedőház által kifejlesztett, komplex termőhelyi potenciál- és ültetvényállapot-felmérésre alapozva, ültetvényellenőrök közreműködésével végezték el. Minden terület egyedi azonosítót kapott, amelynek segítségével a keletkezett adatok begyűjtése, feldolgozása, elemzése egy automatizált rendszerben, elektronikus úton történik. Ez jelentősen gyorsítja az információkezelést és -áramlást, valamint a borászat és a partnerek közötti kommunikációt – közölte a társaság.

A közlemény kitér arra, hogy a felvásárlási áraknál a tavalyihoz képest „nagyságrendi változás nem történt”. A borászat ugyanakkor a partnerek számára kedvezőbb sávozást alakított ki – tették hozzá.

A termelők a furmint, hárslevelű, sárgamuskotályos szőlő kilójáért minőségtől függően 100-160 forintot kapnak, a késői szüretelésű szőlőért 250-350 forintot, míg az aszúszemek kilójáért akár 2500 forintot. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink