A Tojástermelők Szövetsége korlátozta a versenyt

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 06. 24. 00:00

Első fokon helyben hagyta a Fővárosi Bíróság a Gazdasági Versenyhivatal 2006-os döntését, melyben megállapította, hogy 2002-2006 között a hazai tojástermelők kartelleztek.

A GVH még 2006. novemberében
állapította meg, hogy a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők
és Tojástermelők Szövetsége 2002-től
kezdődően versenykorlátozó döntéseket
hozott. Minden évben közölte tagjaival, hogy milyen
árak betartása ajánlott, illetve hogy a
termelési ár megemelése javasolt. 2002-ben
importengedélyezési rendszert vezetett be, az aprótojás
kivonására szólított fel, későbbi
években a tojótyúk állomány idő
előtti csökkentését, a termelés 10
százalékának exportálását
írta elő, továbbá megszervezte a nagyobb
termelők közötti információkartellt. A több
évet átfogó jogsértést a GVH 120
millió forintos bírsággal is sújtotta,
melynek alapját a Szövetség tagjainak 2005-ös
tojáspiaci árbevétele jelentette. Az összeg
meghatározásakor tekintetbe kellett venni egyebek
mellett azt is, hogy a jogsértés tényleges,
jelentős piaci hatást az áruházláncok
erős alkupozíciója és az import térhódítása
miatt bizonyított módon nem ért el.

A hatóság 120 millió
forintra büntette a Szövetséget, továbbá
összesen 26,5 millió Ft bírságot szabott ki
a Magyar Tojás Kft. tagjaira.

Kapcsolódó cikkeink