A Tesco is kiáll a rák elleni küzdelem mellett

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 10. 06. 11:40

Magyarországon évente közel nyolcezer új emlődaganatot diagnosztizálnak. A rák elleni küzdelem ügyét a Tesco is szívén viseli, ezért októberben csatlakozik a GoPink! elnevezésű nemzetközi kampányhoz, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a mellrák megelőzésére. A megjelölt termékek megvásárlásával a vevők is segíthetnek, mivel az áruházlánc a befolyt összeg egy részét a Magyar Rákellenes Liga munkájának támogatására fordítja.

tesco2

A megelőzés kulcsfontosságú, mivel az időben felismert emlődaganat jó eséllyel gyógyítható. „Valljuk, hogy minden figyelmesség csodákra képes. Kiemelten fontos számunkra, hogy a vásárlókkal együttműködve támogassuk az olyan kezdeményezéseket, mint a GoPink! kampány, és hangsúlyozzuk az odafigyelés és a prevenció jelentőségét, illetve segítsünk a betegséggel kapcsolatos nehézségek leküzdésében” – mondta Hevesi Nóra, a Tesco kommunikációs igazgatója.

A kampány keretein belül az áruházakban október 6. és 25. között kilencféle gomba és hétféle vágott virág közül választhatnak a vásárlók, amiket rózsaszín csomagolásukról ismerhetnek fel. A szervezők azért választották a gombát, mert amellett, hogy nagyon egészséges, kutatások szerint a csiperkegombában található konjugált linolénsav (CLA) hatására a női szervezetben kevesebb ösztrogén termelődik, aminek magas szintje összefüggésbe hozható a mellrák kialakulásával.

Kapcsolódó cikkeink