A spanyol kormány a nemzetközi turizmus június végi újraindításában bízik

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 05. 18. 10:45

A spanyol kormány a nemzetközi turizmus június végi újraindításában bízik.

 

José Luis Ábalos közlekedési miniszter egy hétfői televíziós interjúban azt mondta, „Nem engedélyezhetjük a külföldiek szabad mozgását, amíg a spanyol lakosságé korlátozott”. Hozzátette, hogy a turisták fogadása akkortól lesz lehetséges, ha már a spanyolok is elhagyhatják a lakhelyük szerinti megyét.
A tárcavezető hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az országot egészségügyi szempontból is „vonzóvá” tegyék. A turizmusnak biztonságra, bizalomra van szüksége – jegyezte meg.
Spanyolországba csak a spanyol állampolgárok, az itt élő, érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkező uniós állampolgárok, valamint a határon át naponta átjáró munkavállalók léphetnek be, eltekintve egyes rendkívüli indokolt esetektől.
A külföldről érkezőknek két hétre karanténba kell vonulniuk, kivéve az áru- és személyszállításban dolgozókat, illetve az ingázó munkavállalókat.
A korábbi öt helyett már 13 repülőtér fogad nemzetközi járatokat. A leszállást követően megmérik az utasok testhőmérsékletét, akiknek kérdőívet kell kitölteniük egészségi állapotukról.
Hétfőtől a szállodák, megkötésekkel ugyan, de nyitva lehetnek az ország területének 70 százalékán, ott, ahol a járványügyi korlátozások enyhítésének első fázisa már életbe lépett a tervezett négy, egyenként kéthetes fokozatból.
Nem tartozik közéjük a két legnagyobb és turisztikailag legforgalmasabb város, Madrid és Barcelona, ahol a legtöbben fertőződtek meg az új koronavírussal.
A spanyol szállodák és turisztikai szálláshelyek szövetsége (Cehat) szerint a hotelek többségét nem éri meg kinyitni addig, amíg nincsenek turisták.
Spanyolország 2019-ben a világ második leglátogatottabb országa volt, 83,7 millió külföldi turistát fogadott. A turizmusból származik a bruttó hazai termék (GDP) 12,3 százaléka. Az ágazat mintegy 2,5 millió embernek ad munkát.
A 47 millió lakosú dél-európai országban a SARS-CoV-2 nevű vírust több mint 231 ezer ember szervezetében mutatták ki, a világon az ötödik, Európában pedig a második legtöbb fertőzöttet itt szűrték ki. (Fehér Krisztina, MTI)

Kapcsolódó cikkeink