A Rossmann Magyarország Kereskedelmi Kft. idén közel 10%-os növekedést ért el

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 10. 19. 11:15

2012 első nyolc hónapjában, míg a drogériapiac alig több mint 3 % -os növekedést ért el, a Rossmann Magyarország Kereskedelmi Kft. közel 10%-os bruttó árbevétel növekedést könyvelhetett el. A cégnél idén nyártól újra magyar ügyvezető, Flórián László látja el a szervezet operatív irányítási feladatait.

A cég sikeres fejlődésének alapjait Florian Knauer és Ulrich Bensemann ügyvezetők fektették le az elmúlt közel három évben a németországi stratégia magyar piacra történő konzekvens átültetésével, melynek fókuszában a speciális drogéria választék, és az árérzékeny piacra jellemző árképzés áll. Ezért az elmúlt időszak számos egyéb változást is hozott a drogérialánc életében.

„Felülvizsgáltuk az üzletek elhelyezkedését, több boltot nyitottunk, bezártunk, illetve átépítettünk, ahol szükséges volt, felújítottuk a boltberendezést, komoly befektetéseket eszközöltünk. A szortiment kialakításában és az árazásban említett változások mellett a reklámstratégiában is komoly újításokat vezettünk be. Megújítottuk az árudiszpozíció területét és racionalizáltuk a járműparkot. A jövőben is ezt a megkezdett és mai magyar piacon jól működő stratégiát szeretnénk tovább vinni. Az eredmények minket igazolnak” – mondta Flórián László, a Rossmann Magyarország Kereskedelmi Kft. új operatív ügyvezető igazgatója.

A Rossmann Európában hat országban, Németországban, Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban, Törökországban és Albániában található meg. A 2531 üzlettel rendelkező drogérialánc közel 31.000 embert foglakoztat. Az idén 40 éves német anyavállalat 5,12 Mrd euró forgalmat ért el, ami 10,5%-os növekedést jelent.

A lánc áruválasztéka a drogéria specifikus termékekre fókuszál, így a személyes ápolás, a szépségápolás és a babaápolási termékek választéka van a fókuszban, itt cél a vevők számára lehető legkompetensebb választék elérése. A kínálat és az árbevétel közel 20 % – át a sajátmárkás termékek teszik ki, ez több mint 2000 terméket jelent.
A Németországban a német piacra is készülő Rossmann saját márkás termékek kitűnő minőségűek, amit két németországi független szerv a Stiftung Warentest és az ÖKO-TEST minősítései is garantálnak. A kifogástalan minőség mellett a sajátmárkás áruk jellemzően 30-40%-kal olcsóbbak a kategóriatermékeknél.
„Piacképes árképzés és erős akciók jellemzőek a Rossmannra, mindent megteszünk, hogy lehetőleg folyamatosan piacvezető árakkal dolgozzunk. A választék és az árak kiemelt szerepe mellett a jövőben is minőségi expanziót kívánunk folytatni, vagyis a meglévő helységek folyamatos átköltöztetése, kibővítése és korszerűsítése várható” – tette hozzá Flórián László.

Flórián László ügyvezető igazgató 2012. augusztus 1.-től vette át az operatív irányítást a Rossmann Magyarország Kereskedelmi Kft.-nél. Több mint 15 éve dolgozik a kiskereskedelemben, elsősorban értékesítési területen. Legutóbb Romániában egy barkácslánc értékesítési igazgatójaként tevékenykedett.

Kapcsolódó cikkeink