A Rossmann folytatja expanziós tevékenységét
Újabb üzletet nyitott a Rossmann Magyarország Kft. a fővárosban 2015. december 5-én, amely tükrözi a vállalat budapesti terjeszkedési politikáját. A drogérialánc új tagja az egyik legnépszerűbb sétáló és bevásárló környéken, a Corvin sétányon nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a karácsonyi szezon kezdetén, ezzel az üzlethálózat országosan jelenleg összesen 191 egységgel áll a fogyasztók rendelkezésére.
A mintegy 351 négyzetméteres alapterületű boltban a széles választék és a megújult design mellett a legkisebbekre is gondoltak: külön játszósarok várja a gyerekeket, amelyet a nyitás napján lufihajtogatós foglalkozással fel is avattak. Emellett a vásárlókat nyitási akcióval is kényeztetik, hiszen december 11-ig minden termék 10 százalék kedvezménnyel kapható az üzletben.
Ugyanakkor idén december 6-án már második alkalommal rendezték meg a Rossmann Magyarország támogatásával a Mikulásfutást. Több mint 2600 futó Mikulás szállta meg a belvárost, a családok, fiatalok és idősebbek egyaránt fergeteges hangulatban szelték át az ünnepi díszbe öltözött Váci utcát a 2. Rossmann Mikulásfutáson.
A futamokra készülő kicsiket és nagyokat pedig a cég jóvoltából Kolompos koncert és állatsimogató szórakoztatta, sőt, az állami gondozott gyerekekről sem feledkeztek meg: játékokkal, adományokkal telt meg a helyszínen felállított óriásputtony. A jótékony gyűjtést a cég az ÁGOTA Alapítványt megsegítésére hirdette meg, az adományozásból pedig hírességek is kivették a részüket. Hiszen a 2. Rossmann Mikulásfutáson ott volt Csemer Boglárka – Boggie énekesnő, Béres Alexandra, aki az indulók közös bemelegítése után maga is rajthoz állt kislányával, és Rippel Ferenc artistaművész is, aki szintén kisfiával vett rész a vidám futópartin.
Az új üzlet címe: 1082 Budapest, Corvin sétány 1.
Nyitva tartás:
H-P.: 8:00–20:00, Szo.: 8:00–20:00, V.: zárva
Ezüst- és aranyvasárnap: 8:00-20:00
Kapcsolódó cikkeink
Rászoruló hölgyek nőnapját tette szebbé a Rossmann
A Rossmann 2025-ben is többek között a Baptista Szeretetszolgálattal közösen…
Tovább olvasom >Több hely jut a német Rossmann-üzletek polcain a bioélelmiszereknek
Nagyobb – a jelenlegi átlagos 9 méter helyett 15 méternyi…
Tovább olvasom >Egyensúly és szépség a mindennapokban – A Balance by Béres Alexandra termékei már elérhetők a Rossmannban
Béres Alexandra Balance márkája új szépségápolási termékekkel debütált a Rossmannban,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zsigó Róbert: 874 élelmiszernek csökkent az ára az árrésstopnak köszönhetően
Az új adatok szerint 874 élelmiszernek csökkent az ára az…
Tovább olvasom >Magasrangú kitüntetések élelmiszer-ipari és -kereskedelmi szakemberek számára
A Magyar Köztársaság Nemzeti Ünnepéhez kapcsolódva Szommerné Egyed Linda, a…
Tovább olvasom >Exkluzív Marks & Spencer-termékekkel bővít a Kifli.hu
Jelentősen bővíti exkluzív együttműködését a brit Marks & Spencer márkával…
Tovább olvasom >