A piaci változások és az időjárás sem kedveznek a csemegekukoricának

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 08. 12. 11:27

Tíz százalékkal, 33 ezer hektárra esett vissza 2014-hez képest idén a hazai csemegekukorica termesztés területe. Ennek ellenére továbbra is Magyarország rendelkezik Európa legnagyobb csemegekukorica feldolgozó kapacitásával, és a világ legnagyobb konzerv és fagyasztott csemegekukorica exportőrei közé tartozunk, hangzott el a Syngenta hajdúszoboszlói szakmai rendezvényén.

kukorica

Az utóbbi években 450-500 ezer tonnára tehető magyar csemegekukorica termés döntő hányada feldolgozókba kerül: kétharmadából konzerv készül, a többiből pedig gyorsfagyasztott csöves, vagy morzsolt termék lesz. A csemegekukorica alig 5 százaléka kerül a magyar háztartásokba, a többit Európa szinte összes országába exportálják. 2015-re az orosz embargó, valamint Oroszország és Ukrajna valutájának drasztikus leértékelődése jelentősen csökkentette az exportlehetőségeket, mondta Pereczes János, a Syngenta nagymagvú zöldség üzletágának vezetője Hajdúszoboszlón, ahol ebben az évben kötetlen beszélgetések keretében, területbejáráson mutatták be a kedvelt élelmiszernövényt.

– Ennek hatására az elmúlt években tapasztalt növekedés 2015-re megállt, a vetésterület 10 százalékkal visszaesett. Az április közepétől július elejéig tartó vetési időszakban a gazdálkodók 33 ezer hektárnyi csemegekukoricát vetettek, ám ezzel a mennyiséggel is kiemelkedünk a csemegekukorica termelő európai országok közül – hangsúlyozta Pereczes János. – A francia, szerb, moldáv és ukrán termelés a hazainál még nagyobb mértékben csökkent, Lengyelországban és Oroszországban is elmaradt a növekedés.

Ebben az évben a termesztésben a legnagyobb kihívást az extrém meleg időjárás és az ennek következtében fellépő fokozott rovarkártétel elleni védelem jelentette. Mint elhangzott: az átlagosnál kevesebb téli csapadék után a tavaszi, nyári csapadék mennyisége is csökkent. A szokatlanul meleg, kánikulai időjárás az öntözetlen területeken 25-50 százalékos terméskiesést okozott, de az öntözött területek állományát is megviselte. A vetésterületek negyedének betakarítása után látható, hogy a feldolgozók többsége nem tudja felvásárolni a tervezett és szerződött nyersanyag mennyiségeket, főként a legnagyobb termelési övezet, a Hajdúság aszályos időjárása miatt.

Idén a termelők az utóbbi évek legalacsonyabb felvásárlási árain szerződtek a feldolgozókkal. Az öntözetlen területeken a csapadékhiány okozta alacsony termésátlagok, az öntözhető területeken a magas öntözési költségek miatt drámaian csökken a csemegekukorica jövedelmezősége, a gazdálkodók jelentős része veszteséggel zárhatja az idei termelést.

– Számottevő növekedés csak az export lehetőségek bővülése, a válságövezetek gazdasági helyzetének javulása után várható. Az öntözhető területek arányát javítani kell ahhoz, hogy megőrizzük versenyelőnyünket a többi nagy exportőrrel szemben. Reményeink szerint jövő évben ismét növekedés áll be az ágazatban – tette hozzá Pereczes János.

A Syngenta továbbra is őrzi piacvezető pozícióját a csemegekukorica vetőmag forgalmazók között, s a következő évre az európai vetőmag-előállítás növelésével készülünk, mondta Schipp Márton, kukorica kampánymenedzser. Mint kifejtette: az idei bemutatón is normálédes és szuperédes új fajtákat mutattak be. A GSS 3071 középkorai és a GSS 5829 középérésű szuperédes, valamint a GH 11754 normálédes hibridek a legígéretesebbek az eddigi kísérleti eredmények alapján.

A Syngenta növényvédőszer portfólió a csemegekukorica minden növényvédelmi problémájára hatékony megoldást nyújt.

– A csemegekukorica jelentős értéket képviselő, ugyanakkor érzékeny élelmiszernövény, ezért növényvédelme is fokozott figyelmet igényel. Fontos, hogy a gyomirtást szelektív készítménnyel végezzük el. A Lumax a kukorica magról kelő egy- és kétszikű gyomnövényei elleni alap-, illetve korai posztemergens kezelésre javasolt készítmény. Emellett nagyon fontos, hogy az utóbbi években egyre több problémát okozó rovarkártevők ellen is megfelelő védelmet biztosítsunk. Az Ampligo rovarölő permetezőszer csemegkukoricában is használható rovarölő szer, amely a lepkekártevők (kukoricamoly és gyapottok bagolylepke) ellen biztosít megfelelő védelmet.

Schipp Márton hozzátette: a Quilt Xcel kukoricában használható gombaölő készítmény, amely a szármegnyúlás időszakától a virágzásig használható. Két felszívódó hatóanyagának (azoxistrobin és propikonazol) köszönhetően megfelelő preventív védelmet nyújt a kukorica helmintospóriumos levélfoltossága ellen. Gombaölő hatásán túl kedvezően befolyásolja a csemegekukorica élettani folyamatait és jelentős mértékben hozzájárul a szárazság okozta stressz káros hatásainak tompításához, segíti a megtermékenyülést, lassítja a cukrok keményítővé alakulását, hozzájárul a termés növeléséhez, minőségének javulásához.

Kapcsolódó cikkeink