A németnél is gyorsabban bővülhet a magyar gazdaság – 2,1 százalékkal nőhet a GDP 2014-ben

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 12. 12. 10:49

A németnél is gyorsabban bővülhet a magyar gazdaság jövőre, 2,1 százalék lehet a GDP-növekedés hazánkban. A hazai gazdaság teljesítménye jóval meghaladja majd az eurózóna 0,9 százalékos átlagát is – derül ki az EY legfrissebb negyedéves Eurózóna Előrejelzéséből.

penz

„Az EY előrejelzéséből kiderül, hogy a magyar gazdaság egyértelműen növekedési pályára állt, a bővülés mértéke ráadásul felülmúlja a korábbi előrejelzéseinket is. A jövő évi fellendülés alapját a pozitív külkereskedelmi mérleg, a befektetések, valamint a belső kereslet visszafogott emelkedése adhatja. A magyar gazdaság számára szintén pozitív fejlemény, hogy az eurózóna is lassú növekedésnek indul 2014-ben” – mondta Havas István, az EY vezérigazgatója.

Az EY előrejelzése szerint 2,1 százalékos lehet a magyar GDP-növekedés 2014-ben, amely nemcsak az eurózóna 0,9 százalékos átlagát, de a német 1,7 százalékos bővülést is meghaladhatja.

2014 lehet a válságot követő első növekedési év az eurózónában

Habár a 2014-es lehet a válság kirobbanása óta az első olyan év, amikor növekedésnek indul az eurózóna, a bővülés még mindig visszafogott lesz. A 2014-es 0,9 százalékot követően a 2015-2017 közötti időszakban éves szinten átlagosan 1,6 százalékos lehet a GDP-emelkedés.

A gazdasági növekedés alapját a bővülő export adja majd, amely kiegészül a belső kereslet élénkülésével 2014-től. Emellett azonban továbbra is számolni kell a megszorító intézkedések negatív hatásaival, amely azonban egyre inkább enyhül a következő években a valutaunióban – mutat rá az EY előrejelzése.

Iparági szinten a bővülés mértéke némiképp egyenlőtlen lesz a kilábalás első éveiben az eurózónában. A legnagyobb mértékben a gépgyártás élénkül majd, amelynek növekedése 1,6 százalékos lehet 2014-ben az idei egy százalékos recessziót követően. A másik ilyen szektor pedig az építőipar lehet 1,1 százalékos bővüléssel a 2013-as 3,1 százalékos visszaeséssel szemben.

Az EY elemzése szerint jövőre 2,6 százalékra mérséklődhet a költségvetési hiány és 1,1 százalékra csökkenhet az infláció az eurózónában.

Jövőre tetőzhet a munkanélküliség a valutaunióban

A korábbi előrejelzésekhez képest némileg később, 2014-ben tetőzhet a munkanélküliség az eurózónában. Az állástalanok aránya ekkor már elérheti a 12,3 százalékot. Az ezt követő években is magas marad azonban a munkanélküliek aránya: 2017-re is csak 11,5 százalékra mérséklődhetnek a mutatók.

Kapcsolódó cikkeink