A nagy üzletláncok már Magyarországon is készülnek az online piacra lépésre

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 09. 24. 12:20

Egyelőre le vagyunk maradva a környező országokhoz képest az online kereskedelem területén, már ami a nagy üzletláncok internetes boltjait érinti. Az okok között elsősorban a magyar piac méretét és a gyenge vásárlóerőt találhatjuk, igaz, az üzletláncok készülnek a piacra lépésre. A Tesco például jövőre indítja online boltját Magyarországon.

Ken Towle, a Tesco nemzetközi online kereskedelmi vezetője nemrég egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy a lánc az internetes vásárlást is be akarja vezetni, minden országban, ahol jelenleg is működnek Tesco áruházak. A kereskedelmi vezető példaként megemlítette azt is, hogy a Tesco már elkezdte a webshopok működtetését Lengyelországban és Csehországban, hamarosan pedig Szlovákiában is üzemel majd az üzletág.

Valóban, az áruházlánc néhány hónapja indította be webshopját Lengyelországban, nemrég pedig a csehek is megkapták a lehetőséget arra, hogy a netről rendeljenek. Szlovákiában is előrehaladott állapotban van a projekt, már működik például a vásárlók online regisztrációja.

A Tesco lengyelországi szolgáltatása egyelőre csak a fővárosban, Varsóban és néhány nagyobb városban elérhető, de év végéig 6-8 régióra kiterjesztik majd a szállítási területet. A cég honlapja szerint az árak ugyanazok, mint az áruházakban, a szállítási díj pedig 98 grosztól (70 forint) 9,9 zlotyig (700 forint) terjed. A vevők fizethetnek online, bankkártyával, illetve az áru átvételekor készpénzzel is, a Tesco speciális, hűtött rakterű teherautókkal szállítja a megrendelt termékeket, a hét minden napján este 10 óráig.

A Tesco az Auchan után a második legnagyobb áruházlánc Lengyelországban, amely beszállt az online üzletágba, leginkább a konkurencia hasonló lépését követve (az Auchan már korábban elindította az Auchan Direct-et Lengyelországban). Korábban a lengyel piacon csak kisebb, kimondottan a netes vásárlásra, házhozszállításra specializálódott hálózatok voltak jelen. Az áruházlánc hazai piacán, Nagy-Britanniában már évek óta működik az internetes vásárlás: ez évente 2 milliárd fontos üzletet jelent a Tesco számára.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. jövő évi tervei közt szerepel az online kereskedelem elindítása – tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t Szabó Anita, a vállalat külső kommunikációs szakértője. Mint azt hozzátette, Magyarországon a Tesco eddig a különböző áruházformátumok létrehozására törekedett, a vállalat a többcsatornás értékesítésre a jövő évben kíván hangsúlyt helyezni. Ugyanakkor a Tesco online kereskedelmi szolgáltatásának bevezetését nem hátráltatja külső környezeti/piaci tényező, ez mindössze üzletpolitikai kérdés.

Foglalkozik az online kereskedelem gondolatával az Auchan is – mondta el a Pénzcentrum.hu-nak Gillemot Katalin, a hipermarketlánc kommunikációs igazgatója, aki szerint konkrét tervek még nincsenek, jelenleg több lehetőséget is vizsgálnak. A kommunikációs igazgató szerint mintául szolgálhatnak a más országokban (Franciaország, Oroszország) működő Auchan Drive áruházakat.

Kicsi a piac, gyenge a vásárlóerő, nálunk nem alakult még ki az a réteg, aki az interneten keresztül intézné nagybevásárlásait – sorolta a lemaradás okait a Pénzcentrum.hu-nak a Nagy Sándor, a Magyarország vezető online élelmiszerkereskedelmi üzletláncának számító G'Roby ügyvezetője. A szakember szerint a nagy láncok akkor indítják majd el online üzletágukat, amikor biztosak lesznek abban, hogy az megéri nekik. Márpedig egy ilyen szolgáltatás nem kis költséggel jár, hiszen meg kell teremteni a kiszolgálás, a logisztika, a kiszállítás és az ügyfélszolgálat egységét.

Már önmagában a szállítás megszervezése is hatalmas befektetés, hiszen – ha az egész országot le akarják fedni- száznál is több teherautóra van szükség, ezeknek egy része pedig speciális hűtőkocsinak kell, hogy legyen, a magyar logisztikai-és futárcégek túlnyomó többsége viszont nincs egy ilyen projektre felkészülve. Ráadásul olyan „apróságokra” is érdemes figyelni, hogy a szállító pontosan érkezik-e, megfelelően kommunikál-e a megrendelővel, vagy hogy a csomag ne legyen összetörve, megfelelő legyen a hőmérséklete (hűtött, mirelit termék esetén).

Nagy Sándor szerint elképzelhető, hogy a hipermarketláncok először csak Budapesten és környékén vezetik be online szolgáltatásaikat, ugyanakkor presztízskérdés, hogy előbb-utóbb az ország teljes területére szállítsanak: piaci hírek szerint így, egyfajta fővárosi teszt-projektként indulhat a Tesco házhozszállítása is, a budaörsi bázisról. A szakember úgy látja, több olyan lánc is van jelenleg a piacon, amely alkalmas lehet arra, hogy a teljes országot lefedve, áruházait raktárbázisként használva üzemeltessen online üzletágat.

Az online kiskereskedelmi értékesítés nem versenytársa, hanem kiegészítője lesz a hagyományos értékesítésnek a következő két évben, egyúttal lökést adva a forgalomnak is, derül ki a CBRE kereskedelmi ingatlan tanácsadó cég 50 legnagyobb nemzetközi kiskereskedelmi céget vizsgáló kutatásából.

A megkérdezett kereskedők szerint bár a többcsatornás modellbe való befektetés fontos, továbbra is elsődleges a már meglévő bolthálózat fenntartása és jövőben tervezett bővítése. Ez természetesen azt nem befolyásolja, hogy a kereskedők többsége (63%) saját bevallása szerint két éven belül teljesen áttér a többcsatornás modellre, melynek eredményeként az online eladások 5 százalékos aránya két éven belül megduplázódik.

A hagyományos üzletek a kereskedők szerint nem vesztik el szerepüket a jövőben sem, hiszen a vásárlók egyre szívesebben veszik át az online megrendelt termékeiket a boltban, hasonlóképpen az irodai- és házhozszállításhoz. A kereskedők ma még nincsenek erre teljes mértékben felkészülve, ám a következő két évben kétharmaduk használni fogja a boltját az online rendelések teljesítéséhez.

Egyharmaddal nőtt két év alatt Magyarországon az olyan fogyasztók aránya, 8 százalékra, akik élelmiszert és italt online terveznek vásárolni a következő félév során. Ennél jóval többen, a megkérdezett magyarok 46 százaléka tájékozódott a megkérdezés előtti hónapban élelmiszer vásárlása előtt Interneten, például árakról vagy más fogyasztók véleményéről. Többek között ezt állapítja meg meg 56 országban, köztük Magyarországon az a globális felmérés, amelyet idén és tavalyelőtt végzett a Nielsen, a fogyasztók médiahasználatáról és vásárlásairól információkat, ismereteket szolgáltató globális vállalat.

Magyarországon a tavalyelőtti 66-tal szemben idén a fogyasztók 54 százaléka tervezi, hogy online vásárol valamilyen árucikket vagy szolgáltatást a következő hat hónap során. Hazánkban az Interneten vásárlók között legnépszerűbb a könyv és újság, amelynél az online beszerzést tervezők aránya 40 százalékról 20-ra csökkent, kétéves összehasonlításban. (Orosz Márton, Penzcentrum.hu)

Kapcsolódó cikkeink