A munkakeresők vágynak a visszajelzésre jelentkezés után, ez azonban gyakran elmarad
A magyar felnőttkorúak negyede jelenleg aktívan keres munkát akár a meglévő állása mellett is. Az elmúlt két évben állást keresőknek mindössze 5%-a mondhatta el magáról, hogy minden elküldött pályázatára kapott visszajelzést a hirdetőtől. Náluk már jelentősen többen vannak azok (18%), akiknek ezzel szemben soha egyetlen jelentkezésére sem reagáltak a munkaadók, ez a jelenség pedig gyakoribb az alacsonyabb végzettségűek esetében. 16% pedig csak akkor kapott választ, ha a pályázatok szűrése számára pozitív eredménnyel zárult és behívták állásinterjúra, negatív eredmény esetén nem.
Igényeljük a visszacsatolást
„Azoknak a cégeknek, akik hatékonyan szeretnének toborozni, fontos, hogy folyamatosan kommunikáljanak a pályázókkal, értesítsék őket a fejleményekről, ez azonban tízből három munkavállalóval ez csak nagyon ritkán vagy soha nem történik meg. A munkavállalók részéről markáns igény mutatkozik erre: a dolgozók 42%-a szerint akkor lenne a legfontosabb értesítést kapni – akár csak egy automatikus üzenet formájában – amikor már nincsenek az állás betöltésére esélyesek között. Tízből két munkavállaló már akkor szeretne értesítést kapni, amikor elolvasták a pályázatát, míg közel ennyiüknek elég lenne csak abban az esetben, ha pozitív eredménnyel zárult a jelentkezés”
Kapcsolódó cikkeink
Több fizikai munkát végző szakember érhető el a munkaerőpiacon
A fizikai munkát végzők munkaerőpiaci lehetőségeit tekintve az elmúlt években…
Tovább olvasom >Kormányzati szigorítás a vendégmunkások foglalkoztatásában – mit hozhat az új rendelettervezet?
Orbán Viktor 18 évvel ezelőtti nyilatkozatában azt javasolta, hogy a…
Tovább olvasom >Ki fog majd dolgozni? A magyar munkaerő piac következő évei
A romló demográfiai helyzet mind itthon, mind külföldön foglalkoztatja a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban
Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat…
Tovább olvasom >Heteken belül több milliárd euró támogatás nyílik meg a zöld beruházásba kezdő vállalatoknak
Várhatóan idén novemberben több mint 3 milliárd eurós kerettel nyílik…
Tovább olvasom >Virágzik a használt termékek piaca
A felnőtt magyar lakosság kétharmada vásárolt már használt terméket, elsősorban…
Tovább olvasom >