A mesterséges intelligencia segítheti a munkaerőképzést
A mesterséges intelligencia (AI) alkalmazása a munkaerőképzésben válaszokat adhat a nyugat-dunántúli régiót érintő munkaerőpiaci problémákra is – jelentette ki a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos pénteken Zalaegerszegen, a ZalaZone Járműipari Tesztpályán.
Palkovics László elmondta: dolgoznak az ezt megvalósító programon, amely többek között lehetővé teszi a munkaerőpiacon lévő, nagyrészt hátrányos helyzetű emberek olyan irányú képzését, hogy képesek legyenek high-tech környezetben dolgozni.
Ez azért is fontos, mert Magyarország iparának 70 százalékát a high-tech termékek jellemzik. A csúcstechnológiát alkalmazó üzemekben hatékony munkát végző dolgozókra van szükség – mondta.
Szeretnék, ha a mesterséges intelligencia alapú képzési rendszer minél szélesebb körbe el tudna jutni. A tervezetet a munkavállalók és a kisebbségi szervezetek képviselőivel, illetve az oktatásmódszertannal, mesterséges intelligenciával foglalkozó egyetemek szakembereivel közösen dolgozzák ki – tette hozzá.
Horváth János Sándor, a TEF (Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság) vezetője kiemelte; feladataik közé tartozik a hátrányos helyzetű emberek támogatása, a munkaerőpiacon való érvényesülésük elősegítése. Ezért örültek a kezdeményezésnek, hogy Zala és Vas vármegyében a hátrányos helyzetű, többségében roma embereket a high-tech iparág működésébe és annak fejlesztésébe is bevonják.
Kapcsolódó cikkeink
Ajándékötletek az AI-tól
Karácsony előtt debütált az Egyesült Államokban a Target generatív AI-alapú…
Tovább olvasom >Új, AI-alapú tervezőeszköz
Az Alibaba International bevezette a Pic Copilot nevű mesterséges intelligencia…
Tovább olvasom >Hogyan gondolkodik a generatív MI? Szegedi kutatók keresik a választ a chatbotok titkaira
A mesterséges intelligencia (MI) egyre több feladatban segít minket a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országos Kereskedelmi Szövetség: az árrés nem profit!
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kereskedő tagvállalatai az elmúlt…
Tovább olvasom >Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: a kereskedők 10 százaléknál többet nem rakhatnak rá a beszerzési árra
Március közepétől a kormány 10 százalékban maximalizálja az árrést 30…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Miért drágulnak folyamatosan az élelmiszerek?
Az elmúlt időszakban kiemelt figyelmet kapott az alapvető élelmiszerek –…
Tovább olvasom >