A második negyedévben is 7 százalékkal nőtt a kínai gazdaság

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 07. 15. 11:05

Az első negyedévivel azonos mértékben, 7 százalékkal bővült Kínában a bruttó hazai termék (GDP) április és június között – tájékoztatott az országos statisztikai hivatal szerdán.

shanghai

Negyedéves bázison a növekedés 1,7 százalék volt, magasabb, mint a márciusban jelentett 1,4 százalék.

A legfrissebb adatok szerint az első félévben az ipari termelés 6,3 százalékkal, míg az állóeszköz beruházások 11,4 százalékkal nőttek éves bázison. Ugyanebben az időszakban az ingatlan-beruházások 4,6 százalékos bővülését mérték, míg a kiskereskedelmi eladások 10,4 százalékkal emelkedtek.

A világ második gazdaságának 7 százalékos növekedése némileg meghaladta a várakozásokat, de így is a hatéves mélyponton van. Szakértők úgy vélik, a különböző mérsékelt gazdaságélénkítő intézkedések révén a kínai gazdaság már túl van a legnehezebb időszakán, miközben a növekedés stabilizálására további intézkedésekre lesz szükség.

Meghatározó vélemények szerint a következő években a gazdasági növekedés folyamatos lassulásával kell számolni, miközben úgy vélik: az idei 7 százalékos éves bővülés terve teljesíthető lesz.
A kínai médiában idézett Lian Ping, a Bank of Communications elemzője szerint a gazdaság teljesítménye a második félévben jobb lesz, mint az első hat hónapban. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink