A Mars célkitűzése és a mögötte álló fenntarthatósági törekvések

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2019. 09. 10. 10:56

A világ, amit holnapra szeretnénk, azzal kezdődik, ahogyan ma dolgozunk érte – így szól a Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, élelmiszer- és kisállateledel gyártójának célkitűzése. Bár csak nemrég fogalmazták meg, a célkitűzés mindvégig jelen volt a Mars működésének 100 éves történelmében, szerves része a Munkatársak mindennapjainak, vezeti őket a munkájuk során, egyben képviseli a Mars üzletvezetéshez és fenntarthatósághoz való hozzáállását.

Sófalvi Attila
piaci igazgató
Mars Magyarország

2017-ben a Mars összefoglalta fenntarthatósági programjait, és bejelentette a Sustainable in a Generation Plan tervét, amely három alappillérre épül: egészséges bolygó, fejlődő társadalom és a jólét fenntartása. Ezek keresztmetszetében olyan történeteket találhatunk, melyek hozzájárulnak ahhoz a világhoz, amelyet a Mars holnapra szeretne. Mindegyikük jelen van a Mars termékeiben is.

Vegyük például a rizst.

Az Uncle Ben’s®, a világ legnagyobb rizsmárkájának gyártójaként a Mars vezető tagja a Sustainable Rice Platformnak(SRP), melyet az ENSZ-szel és a Nemzetközi Rizskutató Intézettel közösen hoztak létre. Az SRP célja a rizstermesztés ökológiai lábnyomának csökkentése és az emberek boldogulásának elősegítése. A Mars elkötelezett amellett, hogy rizskészletének 100%-át az SRP iránymutatása szerint dolgozó gazdáktól szerezze be – jelenleg 97%-on áll.

Amerikai gazdálkodói segítségével a Mars segített bevezetni ezeket a gyakorlatokat, és hasonló folyamatok mennek végbe Spanyolországban és Ázsia közel 5000 rizsfarmján. Mindegyikük legalább 30%-kal csökkentette a vízfogyasztását.

„Büszkék vagyunk rá, hogy a hazai piacon jelen lévő termékeink fenntartható, a környezetet, embereket és a vadvilágot egy időben tiszteletben tartó munka eredményei. A fogyasztóink elvárják ezt tőlünk, mi pedig mindent megteszünk azért, hogy az utánunk következő generációk is e célkitűzésnek megfelelően dolgozzanak” – mondta Sófalvi Attila, a Mars Magyarország piaci igazgatója. (x)

Kapcsolódó cikkeink