A magyarok negyede nem jut elég húshoz

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 10. 18. 14:05

Magyarországon a lakosság 26,5 százaléka tekinthető minőségi éhezőnek, amely azt jelenti, hogy étkezései során nem jut húshoz legalább kétnaponta – mondta Vajda László, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) főosztályvezetője az Élelmezési Világnap alkalmából tartott sajtótájékoztatóján.

Magyarországon a minőségi éhezés csökkenő tendenciájú ugyan, de még mindig nagyobb, mint a többi visegrádi országban, az Európai Unió 9,5 százalékos átlagát pedig jóval meghaladja.
Ezért is csatlakozott Magyarország 2004-ben az EU segélyprogramjához, amely az éhezést hivatott csökkenteni. Erre a programra évente az EU-ban mintegy 500 millió eurót költenek, amelyből Magyarország 14-15 millió euróval – 3,5-4 milliárd forinttal – részesedik évente.

Vajda László kitért arra, hogy a rendelkezésre álló összegből általában az intervenciós készletekből vásárolt alapanyagokból – például gabonából és tejporból – készült élelmiszereket osztanak szét segélyszervezeteken keresztül a rászorulóknak.

Molnár Antal, az Élelmiszerbank Egyesület alelnöke az MTI-nek elmondta: a múlt évben az egyesület 3.425 tonna élelmiszert juttatott el a rászorulóknak mintegy 450 hazai segélyszervezeten keresztül. Így mintegy 420 ezer ember juthatott adományhoz az egyesület koordináló tevékenységével. Az adományok összértéke elérte az egymilliárd forintot.

Az alelnök úgy vélte: az idén a tavalyinál mintegy 20 százalékkal több élelmiszert lehet majd szétosztani a rászorulók között, és várhatóan az adomány értéke ugyanilyen mértékben emelkedik, azaz eléri majd az 1,2 milliárd forintot –  közli az MTI.

Kapcsolódó cikkeink