A magyarok kevesebb kenyeret esznek, mint általában az európaiak

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 06. 20. 11:45

Magyarországon az egy főre jutó éves kenyérfogyasztás 37 kilogramm, míg az európai átlag 50 kilogramm – közölte a Jókenyér Ludwig & Mentesi Kft. az MTI-vel kedden.

kenyer

Az elmúlt 15 évben jelentősen megváltoztak a magyar kenyérfogyasztási szokások: míg 2000 környékén főként fehér kenyereket fogyasztott a lakosság, addig mostanában egyre inkább a barna, illetve a teljes kiőrlésű termékeket keresik a boltokban a vásárlók.
A GfK Hungária Piackutató Intézet tavalyi kutatása szerint a fehér kenyeret naponta vagy hetente többször fogyasztók aránya a 2007. évi 76 százalékról tíz év alatt 61 százalékra csökkent, miközben a barna kenyeret előnyben részesítők köre 34 százalékról 50 százalékra bővült.
A Központi Statisztikai Hivatal idei jelentése szerint mindez azzal is járt, hogy ma már jelentősen kevesebb kenyeret vásárol a magyar lakosság: 2002-ben mintegy 63 kilogramm volt az egy főre jutó éves mennyiség, ma ez már csak 37 kilogramm.
Európai Uniós felmérések szerint a németek és az osztrákok évi 80 kilogramm, a spanyolok és az olaszok pedig 60 kilogramm kenyeret fogyasztanak fejenként. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink