A magyar termékek hírét viszi a Coop Rally

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 09. 13. 11:18

Ebben az évben is a minőségi magyar termelésre, termékekre hívta fel a figyelmet a Coop Rally. A versenyen most először Fazekas Sándor, a Vidékfejlesztési Minisztérium vezetője is részt vett.

COOPRally-gyoztesek
A HVG kiadó csapata nyerte a 2013-as Coop Rallyt. Az idén nyolcadik alkalommal megrendezett szakmai programon 92 versenyző csapat közül Verbay Zsuzsanna és Miklósi Zoltán alkotta csapat végzett az első helyen. A második helyre – idén először holtversenyben – a Kékkúti Ásványvíz és a Népszabadság színeiben versenyző páros került. A harmadik pedig a Szent Imre Pincészet csapata lett.

Az immár hagyományos verseny résztvevői ebben az évben a COOP Gazdasági Csoport kelet-magyarországi partnereihez látogattak el. Csepeli Lajos, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke a Gyulán rendezett díjátadón kiemelte: az idén is balesetmentesen zajlott le a verseny. „A cél, amelyet nyolc éve kitűztünk, felhívni a figyelmet a minőségi magyar termékekre, egyértelműen sikeres. Hiszek abban, hogy ez a Coop Rally is hozzájárul a feldolgozók, a kormányzat és a COOP Csoport együttműködéséhez, és mindannyian hozzá tudunk járulni az ország fejlődéséhez” – tette hozzá Csepeli Lajos.

A CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke kiemelte az idei rally újdonságait is: egyrészt most először a rally mindkét napján részt vett Fazekas Sándor, a Vidékfejlesztési Minisztérium vezetője. Az idei rendezvény másik újítása egy szakmai kerekasztal beszélgetés volt, amelyen a verseny egyes megállóinak otthont adó cégek vezetői cseréltek eszmét a kormányzat képviselőivel, Fazekas Sándorral, illetve Kardeván Endrével, a vidékfejlesztési tárca élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkárával.

A tárcavezető a versenyt értékelve arról beszélt: a Coop Rally részeseként egészen más szemmel ismerhette meg a magyar vidék értékeit. „Biztos vagyok abban, hogy ha ilyen alkalmakkor össze tudunk fogni, megtaláljuk a magyar termékeket, innovációt, akkor a magyar vidéket újra fel tudjuk virágoztatni” – fogalmazott Fazekas Sándor, aki a Vidékfejlesztési Minisztérium különdíját az Univer Product Zrt.-nek adta át.

A rally első napján megtartott fórumon a miniszter arról beszélt: amíg korábban a magyar vásárlók mindössze húsz százaléka számított tudatos fogyasztónak, mára ez az arány 50 százalékra nőtt. Ezzel párhuzamosan pedig friss felmérések azt mutatják: a magyarok háromnegyede úgy tartja, két azonos árú termék közül inkább a magyart vásárolná meg. Mindez erősíti a kormányzat célkitűzéseit, amelyek a hungarikumtörvényben vagy a magyartermék-rendeletben jelennek meg – mondta el a beszélgetésen Kardeván Endre államtitkár.

Kapcsolódó cikkeink