A klímaváltozás veszélyezteti a kávétermesztést!

Szerző: Ipacs Tamás Dátum: 2020. 06. 05. 10:01

Országos reprezentatív kutatást készített a Nespresso, hogy felmérje, mennyire fontos a magyar fogyasztók számára a fenntarthatóság, ha kávézási szokásaikról van szó.

Tízből hat ember nem tudja elképzelni, hogy mindennapi kávéja nélkül éljen: 44 százalékuk nagyon hiányolná, 20 százalékuk pedig egyenesen elképzelhetetlennek tartaná az életét nélküle. Márpedig a szakértők arra figyelmeztetnek , hogy az éghajlatváltozás és a nem fenntartható gazdálkodás a termőterületek további drámai csökkenéséhez vezethet, ami hosszú távon a kávétermesztés végét jelentheti.

A kutatásban részt vevők közel kétharmada (64 %) úgy gondolja, hogy a kávétermesztés fenntarthatóságának elősegítése elsősorban az ezzel foglalkozó vállalatok feladata, 59 százalékuk szerint ez a feladat a termelőké is. A többség tehát fontosnak tartja a kávéipar fenntartható működését, de ennek ellenére nagyon kevesen tartják szem előtt, hogy az általuk megvásárolt kávé milyen forrásból származik. A megkérdezettek mindössze 10-12 százaléka ügyel arra, hogy organikus, Fairtrade vagy az Esőerdő Szövetség által minősített kávét vegyen. Pedig az ilyen termékek vásárlásával a fogyasztók is sokat tehetnek a kávéterületek megőrzéséért.

Vezető kávéipari vállalatként a Nespresso fontosnak tartja ezt a fajta felelősségvállalást, ezért 2003 óta működteti a farmerekkel való szoros együttműködésen alapuló, fenntartható kávébeszerzési modelljét, az AAA Sustainable Quality Programot, amelyet az Esőerdő Szövetséggel közösen hoztak létre. 2017-ben pedig elkezdte megalapozni Reviving Origins programját, melynek célja, hogy újjáélessze a helyi kávégazdaságokat azokon a helyeken, ahol a polgárháborúk, gazdasági problémák vagy környezeti katasztrófák ellehetetlenítették a termelést. A program segít, hogy a termelők magas szintű szakmai támogatást kapjanak, fenntartható módszereket alkalmazzanak, növeljék a termelékenységet és a kávéminőséget, és ezzel biztosítsák a világ néhány legritkább, legkülönlegesebb kávéfajtájának jövőjét. A program segítségével például kávéfeldolgozó üzemeket építenek, termelői szövetkezeteket alapítanak, vagy faiskolát hoznak létre, hogy a farmerek az innen kikerült kávécserjékkel és őshonos fafajtákkal népesíthessék be ültetvényeiket, és így fokozzák a biodiverzitást és csökkentsék a talaj erózióját.

A program segít, hogy a farmerek és közösségeik újra kiszámítható életet élhessenek, fenntartható módszereket alkalmazzanak, és biztosítja a világ néhány legritkább, legkülönlegesebb kávéfajtájának jövőjét. 2019 és 2023 között, vagyis öt év alatt a Nespresso összesen 10 millió svájci frankot fektet a programba.

Címkék: ,

Kapcsolódó cikkeink