A kiskereskedelem talpraállása még két-három évbe is beletelhet

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 10. 04. 00:00

Negyven hónapja böjtölnek a magyar kereskedők, forgalmuk folyamatosan csökkent. Idén júliusban végre 1,7 %-os forgalomnövekedést mértek 2009 júliusához képest. A csökkenés azonban folytatódik, csupán a zuhanás dinamikája tört meg.

A válság alaposan megviselte a hazai kiskereskedőket. 2007 márciusában örülhettek utoljára forgalombővülésnek, azóta a vevők egyre kevesebbet költenek. Idén júliusban szerény mértékben ugyan, de 1,7 százalékkal mégiscsak bővültek az eladások. Az öröm azonban csak cseppnyi lehet, mert ha az év első hét hónapját összevetjük 2009 hasonló időszakával, akkor még mindig közel 4 százalékkal kisebb az idei forgalom a 2009-esnél.
A Pénzcentrumnak  nyilatkozó szakértők is intenek a túlzott derűlátástól. Kozák Ákos, a GfK Piackutató igazgatója szerint annyi történt, hogy a zuhanás dinamikája megtört, a csökkenés azonban folytatódik.. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára sem hiszi, hogy vége lenne a válságnak. Ő úgy látja, a boltosok akkor lélegezhetnek fel, ha forgalmuk eléri a 2007-es szintet.
A két szakértő abban is egyet ért, hogy az ágazatot alaposan megviselte a lakossági kereslet csökkenése. 2009 első feléig 10 ezerrel csökkent a boltok száma és 20 ezer emberrel kevesebb dolgozik az üzletekben. A nehézségek a nagy multinacionális vállalkozásokat és a kis boltokat egyaránt érintették. Előbbiek kényetlenek voltak beruházásaikat elhalasztani, dolgozóik egy részét elküldeni, utóbbiak pedig egyszerűen felhagytak a kereskedelemmel.
Kozák Ákos szerint nagy csődökre nem kell számítani, de közép vagy hosszú távon a válságtól meggyengült szereplőket felvásárolhatják szerencsésebb versenytársaik. Ez azonban attól függ, megindul-e a forgalom növekedése. Vámos György szerint ehhez elsősorban a nemzetközi gazdaság motorjának kéne beindulnia és a hazai adóterhelésnek csökkennie. Ez azonban nem fog gyorsan menni, a kiskereskedőknek legalább 2-3 évet ki kell még bírniuk – írja a penzcentrum.hu.




Kapcsolódó cikkeink