A kereskedelemben mindenkinek kell élelmiszer-biztonsági felügyeleti díjat fizetnie

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 11. 17. 11:58

Megszűnik az élelmiszer-biztonsági felügyeleti díj 0 százalékos sávja, így a jövőben – uniós panaszok miatt – azt a kereskedelemben mindenkinek fizetnie kell.

polc-

Az Országgyűlés kedden 152 igen szavazattal, 28 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett fogadta el az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény módosítását, amelynek értelmében megszűnik a díjfizetés sávos rendszere, vagyis a jövőben az árbevétel 0,1 százalékának megfelelő összeget kell fizetni a nettó 500 millió forintos árbevételt el nem érő, a törvény hatálya alá tartozó üzleteknek is.

A felügyeleti díj számításánál a megelőző év árbevételét kell alapul venni. Ugyanakkor a kiskereskedelmi mikro- és kisvállalkozásokra is vonatkozik a húszezer, illetve hétszázezer forint átalányválasztás lehetősége.

A változtatásra azért van szükség, mert az Európai Bizottság Versenypolitikai, valamint az Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatósága egyaránt vizsgálni kezdte a törvény idén január 1-jén életbe lépett változtatását, amely a kereskedelmi szektorban a napi fogyasztási cikkek értékesítése érdekében sávos felügyeleti díjat vezetett be.

A módosítás a kihirdetés után egy hónappal lép hatályba, és az idei évre átmeneti rendelkezésekkel biztosítja az idei bevallások módosítását. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink