Magazin: A kényelmet és egészséget szolgálja az élelmiszerek, italok új generációja

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2019. 03. 29. 07:29

Idén az európai élelmiszer-kiskereskedelemben egy lakosra átlagosan 1267,96 euró forgalom jut; 2 százalékkal több, mint tavaly. Ezt jelzi előre a hamburgi székhelyű Statista globális piackutató és elemző intézet. Utána pedig 2021-ig évi átlag plusz 2,1 százalék szerepel prognózisukban.

A fenntarthatóság, egészség, jó közérzet, valamint kényelem modern felfogása alakítja át az élelmiszer- és italgyártást 2019-ben, majd utána is – ezzel a gondolattal vezeti be Jenny Zegler igazgatóhelyettes a londoni székhelyű Mintel globális piackutató intézet trendeket ismertető tanulmányát.

Több mint kilencven szerzője különböző országokban kutatóként, elemzőként dolgozik. Összetételre, csomagolásra, marketingre fókuszálnak, és átfogó képet mutatnak be annak alapján, hogy áttekintik tizenöt ország piacán az utóbbi időben bevezetett új termékeket mind élelmiszereknél, mind italoknál. De elemeztek más jellegű fejlesztéseket is.

Természetes, tápláló, egyedi

Megállapítják, hogy kezd megjelenni a modern, kényelmet szolgáló élelmiszerek és italok új generációja. Ezzel a gyártók reagálnak arra a trendre, hogy egyre több fogyasztó igyekszik egészségesen étkezni, akik ínyencektől ellesett, személyükre szabott új ízeket is elvárnak. De növekszik igényük több természetes, tápláló, egyedi kialakítású termékre is, mert azok segítenek nekik bírni pörgős életük iramát; anélkül, hogy fel kellene adniuk egészségük megőrzésének célja mellett elvárásaikat új összetevőkre vagy ízekre.

Sőt, napjaink folyton mozgásban lévő fogyasztója különböző bolttípusokban veszi meg magának a „fogd és vidd” reggelit, esetleg gyors snacket vagy vacsorának valót.

Említést érdemel Mintel tanulmányából a következő megállapítás: Megújult kényelmi termékeket célszerű sokfelé forgalmazni, mert összekapcsolt fogyasztók például kísértésbe eshetnek, és betérhetnek egy gyorsétterembe vagy rendelhetnek házhoz szállítást. Ezzel párhuzamosan növekedhet igényük csomagolt élelmiszerekre és italokra.

 

 

Elvárják a fenntarthatóságot

Idetartozik, hogy a közfigyelem világszerte a műanyag hulladékokra irányul, beleértve a műanyag zacskók és szívószálak esetleges betiltását; ami új lendületet ad a környezet fenntarthatóságát szorgalmazó törekvéseknek. Sőt, a fenntarthatóság fogalma kezd kiterjedni az egész termék életciklusára. Ez a körforgás pedig megköveteli gyártóktól, kereskedőktől, de fogyasztóktól is, hogy vállaljanak szerepet a fenntarthatóság érdekében egy termék vásárlásakor. De termelésénél, disztribúciójánál, szállításánál és fogyasztásánál is.

A témát így summázza Emma Schofield, a Mintel globális élelmezéstudomány-elemzője: „Ahogy a táplálkozás, úgy a fenntarthatóság is a fogyasztók alapvető elvárása lesz a gyártó és kereskedelmi vállalatokkal szemben.

 

Biztos talajon

Kitér a tanulmány arra is, hogy megfelelő, tápanyagban gazdag termőtalaj az élet alapja; egészséges élelmiszereket ad, de fontos a vízgazdálkodás és a klímaváltozás szempontjából is. Ám a talaj gyorsabb ütemben csökken, mint ahogy fel lehet tölteni. Megóvásában vállalatoknak, márkák tulajdonosainak is fontos részt venni.

Holisztikus, magyarán teljességre törekvő megközelítéssel az egységes, megújuló mezőgazdasági kultúrára hárul a termőtalaj egészsége, javítása és termelékenységének növelése, továbbá az ökoszisztéma erősítése, vízminőség jobbítása, klímaváltozás kezelése és a gazdálkodó közösségek támogatása. Jó példa az USA-ban az Annie’s Home­grown márka, amely tájékoztatással segít felhívni a közfigyelmet erre a tényezőre.

A téma időszerűségét támasztja alá: az Egyesült Királyságban a 12–18 éves fiatalok 37 százaléka mondja azt, hogy számára fontos környezetvédelmi téma a klímaváltozás problémája és a műanyagok környezetszennyezése.

 

„Mindenkit szorít az idő”

A Mintel tanulmányának további fontos része:

„Fogyasztók új generációja jelenik meg, és az öregedéstől való félelmük miatt modern, kényelmet szolgáló élelmiszert, valamint italt igényel. Ezért a gyártóknak fel kell javítaniuk kínálatukat. Még lényegesebbé válik az egészséges étkezés; új ízeket keresnek, értékelik a személyre szóló kiszolgálás mellett a gyors házhozszállítást.

Másik fogyasztói csoportot alkotnak a nagyon elfoglaltak. Keresletük a prémium szegmens felé, minél természetesebb, táplálóbb vagy testre szabott termékekre irányul. Ezek segítik őket abban, hogy bírják az iramot időpontokkal zsúfolt napirendjükben, anélkül, hogy le kellene mondaniuk egészségük megőrzéséről vagy új összetevőkről, ízekről.

Azonkívül a mai, sokszor úton lévő fogyasztók különböző csatornákban vásárolnak; beszerzik a reggelire valót, gyors snacket, vacsorának valót, és már mennek is tovább. Ezért a kényelmi termékeket célszerű minél szélesebb körben forgalmazni. Az ilyen rohanó fogyasztók ugyanis kísértésbe eshetnek, és azért, hogy időt spóroljanak, betérnek egy gyorsétterembe vagy ételt rendelnek egy házhoz szállító cégtől. Ebben a versenyben kell helytállniuk a csomagolt élelmiszereknek és italoknak.” – Lynn Dornblaser, a Mintel innovációs igazgatójának kommentárja:

„A mind nagyobb kényelem iránti igény sok fogyasztói csoportot jellemez. Városlakó fiatalokat ugyanúgy, mint zöldövezetben élő szüleiket, akik gyerekeiket gyorsan, egészséges ételekkel szeretnék jóllakatni. Idősebbek is keresik a kényelmet, csak másként. Elkezdenek kevesebbszer főzni, vagy azért, mert kevés kedvük van hozzá, vagy már nem képesek rá. A »munkásosztályhoz« tartozó családoknak is egyre több tennivalójuk van és kevesebb idejük. Közös nevezőjük: mindenkit szorít az idő”.

 

Olasz, mexikói, kínai ízek

„Étel- és italgyártás 2019-ben” címmel három fejezetben foglalja össze a világ legnagyobb élelmiszergyártó vállalata, a Nestlé az aktuális trendeket. Első helyen említi, hogy „globális az új lokális”. Azaz a fogyasztóknak ma már nem szükséges elutazniuk valahová messzire, hogy megkóstolhassanak különleges külföldi élelmiszereket, mert lokálisan, helyben szinte minden elérhető. Hivatkoznak a Los Angeles-i székhelyű Datassential piackutató cégre, amely szerint a világon sokféle élelmiszer elvesztette egzotikus, idegen imázsát, amivel korábban rendelkezett.

Ma a fogyasztók a nemzetközi ízeket és specialitásokat bele szokták illeszteni étrendjükbe. Függetlenül attól, hogy konyhájukban saját maguknak főznek-e vagy rendelnek egy pizzát. Az olasz, mexikói és kisebb mértékben a kínai ízek szinte mindennapivá váltak. Hozzáértő fogyasztók új horizontokat keresnek Indiában, Dél-Koreában vagy Közép-Keleten a Nestlé tanulmánya szerint:

„Az ottani ételeket először talán etnikai éttermekben kóstolták meg. Amikor aztán ízeik bekerültek a főáramba, egyre közelebb kerültek, kevésbé kellett »félni« tőlük, és fontos stratégiai szerepet kaptak mint friss, új és izgalmas ennivalók.

 

 

Okostelefonnal az élmények világában

„Élelmiszer érzelem és technika között” címmel tartott előadást a németországi Offenburgban egy kereskedelmi konferencián dr. Andreas Kaapke, a stuttgarti egyetem professzora. Néhány idézet:

„Az élelmiszer-kiskereskedelem egyre inkább élmények világává lesz, ami időtöltésre és kóstolásra csábít. A boltok kialakítása, termékek bemutatása, sokszínű választék és maguk a kereskedők képezik fő alkotórészeit.” Ezzel a tézissel kezdte helyzetképét az ágazat közeljövőjéről, majd idézte Helmut Maucher, a Nestlé korábbi vezérigazgatójának egyik megállapítását:

„A vegetáriánus trend feltartóztathatatlan. Lehet, hogy száz év múlva egyetlen ember sem eszik húst.” Sorrendben negyedik tézise: „Az okostelefonnak köszönhetően egyre fontosabb a vásárlók célzott, személyes megszólítása. Bizonyíték rá, hogy ilyen szolgáltatás iránt a német vásárlók közel fele (47 százaléka) érdeklődik. 48 százalék el tudja képzelni, hogy az eladótérben okostelefonján keresztül elnavigálják az általa keresett termékhez. 29 százalék pedig szeretne már az üzlet környékén személyére szabott ajánlatokat kapni..

B. E.

Kapcsolódó cikkeink