A Hungarikum Szövetség változtatásokat kezdeményez a törvényjavaslatban

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 03. 26. 12:40

A Hungarikum Szövetség (Husz) a hungarikumokról szóló törvényjavaslat megváltoztatását kezdeményezi többek között azért, mert nem látja biztosítottnak a rendszer működtetésének anyagi alapjait – mondta Birinyi József elnök pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

A szövetség szerint a kerettörvénynek – azaz a Magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvényjavaslatnak – külön költségvetési soron kellene biztosítani a rendszer működéséhez szükséges forrásokat, hogy a hungarikumok védelme hosszú távon fenntartható hegyen.

Emellett a szövetségnél úgy gondolják, hogy az értékek megóvását felfutó rendszerben – azaz lépcsőzetesen, a különböző értékmegőrzési egymásra építésével – kell megoldani. A rendszer irányítását szerintük nem egy személyben a vidékfejlesztési miniszternek kellene végeznie, hanem annak tárcafüggetlennek kellene kennie. A Hungarikum Bizottságba pedig a tagokat határozott időre kellene delegálni, rögzített szabályok szerint visszahívható módon. A hungarikumok elismerésének pedig értékalapon kell történnie, mindenkor biztosítva a szakmaiság követelményeit.

Az MTI kérdésére válaszolva az elnök elmondta: a rendszer működtetésének elindításához szükséges egyszeri forrás – 500 millió forint – az ígéretek szerint rendelkezésre áll. Emellett azonban a hosszú távú működésre évi 20-40 milliárd forint kellene, bár volt olyan elképzelés is, amely több, mint 100 milliárd forintot irányzott volna elő erre a célra – tette hozzá.

Az elnök szerint az országgyűlési bizottságok a szövetség több kezdeményezését is beépítették a törvényjavaslatba, de azok nem a lényegi elemek voltak.

Birinyi József úgy tudja: a törvényjavaslathoz benyújtott kiegészítő indítványokról az országgyűlési szakbizottságok hétfőn – március 26-án – tárgyalnak, a végszavazás április 2-án lesz. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink