A hipermarketekre fókuszál a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 02. 06. 12:40

A nagy kereskedelmi áruházak fokozott ellenőrzésébe kezd a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség Budapesten. Az indoklás szerint válság idején különösen fontos a fogyasztóvédelem, a legtöbb panasz pedig a hipermarketekre érkezik.

Sajtónyilvános ellenőrzést tart a budapesti Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség az egyik fővárosi hipermarketben február 8-án – jelentette be a hatóság. A Budapest Főváros Kormányhivatala alá tartozó intézmény szerint a fogyasztói panaszok nagy része a hipermarketek miatt jön, ezért kezdtek az akcióba.

Az indoklás szerint a „gazdasági nehézségek időszakában az embereknek jobban be kell osztaniuk a pénzüket a mindennapi vásárlásaik során is. Ebben a helyzetben fokozott jelentősége van annak, hogy a fogyasztók ne legyenek kiszolgáltatva a kereskedelmi vállalkozások esetleges szabálytalanságainak.”

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség két másik állami hivatallal közösen folytatja le a vizsgálatokat, amelyeken konkrét fogyasztói panaszokat is kivizsgálnak. A felügyelőség meghívta a sajtó munkatársait is, de nem árulta el, melyik áruházakban fogják elvégezni az első, február 8-i vizsgálatot – írja az  [origo].

Kapcsolódó cikkeink