A Henkel erőteljes első negyedéves árbevétel teljesítményt mutat nagyon nehéz piaci körülmények között

Szerző: Trademagazin Dátum: 2020. 05. 12. 10:34

A Henkel üzleti teljesítményét a 2020-as pénzügyi év első negyedévében befolyásolta a COVID-19 járvány. A Csoport árbevétele nominálisan -0,8  százalékkal, 4,9 milliárd euróra csökkent. A COVID-19 világjárvány hatásai ellenére a szerves árbevétel csak kissé maradt el az előző évi szinttől -0,9 százalékos csökkenéssel.

„Jelenleg nagyon nehéz kihívásokkal kell szembenéznünk. A COVID-19 világjárvány az élet minden területét érintette, és a világgazdaságot is súlyosan sújtotta. Ennek ellenére az első negyedévben általánosan erőteljes árbevétel teljesítményt értünk el. Ebben a válságban munkavállalóink, ügyfeleink és üzleti partnereink egészsége és biztonsága a legfontosabb prioritás számunkra. Már a korai szakaszban védőintézkedések átfogó sorozatát vezettük be. Ugyanakkor mindent megtettünk azért, hogy ezen nehéz körülmények ellenére folytassuk üzleti tevékenységeinket és vevőink kiszolgálását. Emellett globális szolidaritási programot indítottunk termékadományokkal és pénzügyi támogatással, valamint az első negyedévben útjára indítottuk új stratégiai keretünk megvalósítását is” – mondta Carsten Knobel, a Henkel igazgatóságának elnöke.

A Henkel az első negyedévben erőteljes értékesítési teljesítményt mutatott kihívásokkal teli piaci környezetben. Az Adhesive Technologies üzletágat elsősorban az autóipar iránti kereslet jelentős viszaesése alakította. A Beauty Care üzletág árbevétele szintén csökkent az előző évhez képest. A Haj Szalon üzleti területet  jelentősen befolyásolta a fodrász szalonok bezárása sok országban. Ezzel szemben a márkás fogyasztási cikkek üzleti területén a szerves árbevétel növekedése stabil volt az előző év azonos negyedévhez képest. A mosó- és háztartási tisztítószerek iránti erős keresletnek köszönhetően a Laundry & Home Care üzletág rendkívül erőteljes szerves árbevétel-növekedést ért el.

„A válság előrehaladtával továbbra is alkalmazkodni fogunk, gyorsan és rugalmasan reagálunk piacunk változásaira. Meggyőződésem, hogy elkötelezett globális csapatunkkal, a célzott növekedésre összpontosító új stratégiai keretünkkel és erős mérlegünkkel jó helyzetben vagyunk, hogy megbirkózzunk ezzel a nehéz helyzettel, és hogy megerősödve kerüljünk ki a válságból” – tette hozzá Knobel.

A Csoport árbevétele

A Csoport árbevétele nominálisan -0,8 százalékkal csökkent 2020 első negyedévében, a  2019 első negyedévi 4969 millió euróról 4927 millió euróra. Szervesen (azaz devizára és felvásárlásokra/elidegenítésekre korrigálva) az árbevétel -0,9 százalékkal csökkent. Csoport szinten a visszaesés árvezérelt volt, az ár- és volumen alakulása az üzletágak között különbözött. Az akvizíciók és elidegenítések 0,4 százalékkal növelték az árbevételt. A devizahatások -0,4 százalékkal csökkentették az árbevételt.

A feltörekvő piacok 2,2 százalékos szerves árbevétel-növekedést értek el. Árbevételünk az érett piacokon -2,8 százalékkal csökkent. A nyugat-európai régióban a szerves árbevétel fejlődése -4,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ezzel szemben 10,8 százalékkal növelni tudtuk az árbevételt a kelet-európai régióban. Az afrikai/közel-keleti régióban 2020 első negyedévében 6,8  százalékos szerves árbevétel-növekedést értük el.

Az árbevétel szervesen csökkent az észak-amerikai régióban -1,4  százalékkal, a latin-amerikai régióban pedig -2,0 százalékkal. A szerves árbevétel fejlődése az ázsiai-csendes-óceáni térségben szintén -5,7  százalékkal elmaradt az előző évi negyedévtől.

Adhesive Technologies árbevétel teljesítmény

2020 első negyedévében az Adhesive Technologies üzletágban az árbevétel nominálisan -4,3  százalékkal csökkent, az előző évi negyedévi 2309 millió euróról 2209 millió euróra. Szervesen (azaz devizára és felvásárlásokra/elidegenítésekre kiigazítva), az árbevétel a volumen hatására -4,1 százalékkal csökkent. Az első negyedéves teljesítményt az ipari termelés jelentős csökkenése jellemezte a COVID-19 világjárvány következtében. A devizahatások -0,3 százalékkal csökkentették az eladásokat. Az akvizíciók/elidegenítések nem befolyásolták az árbevétel teljesítményét.

Az egyes üzleti területek szerves árbevétel fejlődését különböző mértékben befolyásolta a COVID-19 világjárvány. Az Automotive & Metals üzleti terület árbevétele jelentősen elmaradt az előző évi szinttől, főként a gépjárműipar termelési leállásainak köszönhetően. Az Electronics & Industrials területen jelentősen csökkent az árbevétel, hasonlóan a repülési és az általános ipari szektorban a termelés leállítása miatt. A Craftsmen, Construction & Professional üzleti terület általános visszaesését részben ellensúlyozták az építőipar eredményei. A Packaging & Consumer Goods terület stabil szerves árbevétel teljesítményt mutatott.

A feltörekvő piacok üzleti területei összességében visszaesést mutattak a szerves árbevétel fejlődés tekintetében. Az árbevétel Latin-Amerikában és Afrikában/Közel-Keleten és Ázsia feltörekvő piacain (kivéve: Japán) csökkent az előző évhez képest. A COVID-19 világjárvány káros hatással volt üzleti tevékenységünkre, különösen Kínában és Indiában. Ezzel szemben az árbevétel a kelet-európai régióban jelentősen megnőtt. A növekedéshez főként az oroszországi Packaging & Consumer Goods and Craftsmen, Construction & Professional üzleti területek járultak hozzá. Az érett piacok szintén negatív szerves fejlődést mutattak. Míg az ázsiai-csendes-óceáni térség érett piacain pozitív növekedést sikerült elérni, addig az észak-amerikai és a nyugat-európai régiók eladásai alacsonyabbak voltak az előző évi negyedév szintjénél. Ez elsősorban az Automotive & Metals, valamint az Electronics & Industrials üzleti területen bekövetkező csökkenés következménye volt. Észak-Amerikában a csökkenést részben ellensúlyozta a Packaging & Consumer Goods üzleti terület erőteljes növekedése, valamint a Craftsmen, Construction & Professional üzleti terület nagyon erős növekedése.

Beauty Care árbevétel teljesítmény

A Beauty Care üzletág 935 millió euró árbevételt ért el 2020 első negyedévében, ami -2,6  százalékos nominális csökkenést jelent az előző évi negyedévhez képest (2019 első negyedév: 960 millió euró). Szervesen (azaz a devizára és a felvásárlásokra/elidegenítésekre kiigazítva) az árbevétel -3,9  százalékkal csökkent. Ezt a csökkenést elsősorban a volumen okozta. Devizahatások csökkentették az árbevételt -0,9 százalékkal. Az akvizíciók/elidegenítések 2,3 százalékkal járultak hozzá az árbevétel fejlődéséhez.

Az árbevétel a márkás fogyasztási cikkek üzleti területen stabil volt az előző év azonos időszakához képest, jó teljesítményt nyújtott a testápolás kategória, és különösképpen a Dial márka. A haj kozmetikumok kategóriájában, ahol az árbevétel összességében kissé csökkent, jó szerves növekedést értünk el a Hair Colorants területen. Ezzel szemben a hajápolás és hajformázás területei az előző évhez képest alul maradtak.

A COVID-19 világjárvány Haj Szalon üzleti területére gyakorolt hatása erősen negatív volt. Az első negyedév során sok országban kötelezően bezártak a fodrász szalonok, így ez kétszámjegyű százalékos eladás-csökkenést eredményezett.

A COVID-19 világjárvány terjedéséből adódó visszaesés a régiókban is tükröződik. A feltörekvő piacokon a teljesítmény kissé negatív volt. A régiók Ázsia (Japán kivételével), Latin-Amerika és Afrika / Közel-Kelet területén mind csökkentek az előző évhez képest. Ezzel szemben a kelet-európai régió erőteljes szerves árbevétel-növekedést ért el márkás fogyasztási cikkek üzleti területünk rendkívül erős teljesítményének köszönhetően. Az árbevétel összességében csökkent az érett piacokon. Nyugat-Európa és az Észak-Amerika régiói csökkenést mutattak az előző évhez képest. Az észak-amerikai márkás fogyasztási cikkek területe nagyon erős növekedést mutatott a testápolás kategóriában; ez azonban nem egyenlítette ki teljes mértékben a Haj Szalon terület által a régióban tapasztalt visszaesést. Az ázsiai-csendes-óceáni térség érett piacain az árbevétel teljesítmény kissé elmaradt az előző évtől.

Laundry & Home Care árbevétel teljesítménye

A Laundry & Home Care üzletágban az árbevétel nominálisan 5,3 százalékkal nőtt 2020 első negyedévében, az előző évi negyedévi 1667 millió euróról 1755 millió euróra. Az árbevétel rendkívül erőteljes, 5,5 százalékos szerves növekedése volumenfüggő volt. A devizahatások -0,2  százalékkal csökkentették az árbevételt .Az akvizíciók/elidegenítések általában semleges hatást gyakoroltak az árbevétel teljesítményére.

A szerves árbevétel növekedés a Laundry Care üzletágban erőteljes volt – elsősorban a Persil márkánk teljesítményének köszönhetően, amely kétszámjegyű százalékos árbevétel növekedését ért el, többek között innovációinknak köszönhetően. A legnagyobb észak-amerikai all márkánk is nagyon erős teljesítményt nyújtott. A Home Care üzleti terület szerves növekedése a kétszámjegyű százalékos tartományban volt, elsősorban a Pril, Bref és Somat márkacsaládok kétszámjegyű növekedésének köszönhetően.

A szerves árbevétel növekedésével a kétszámjegyű százalékos tartományban a feltörekvő piacok voltak a rendkívül erőteljes szerves árbevétel-növekedés fő mozgatórugói ebben az üzletágban.  A Henkel kétszámjegyű százalékos árbevétel növekedést ért el Afrika/Közel-Kelet, Ázsia (Japán kivételével) és Kelet-Európa régióiban. Latin-Amerikában az árbevétel növekedése nagyon erős volt. A szerves árbevétel teljesítménye az érett piacokon pozitív volt. Míg a nyugat-európai régióban az árbevétel kissé negatív volt, addig az észak-amerikai régió pozitív növekedést mutatott. Különösen az Egyesült Államokban, a Henkel fontos piacán, az árbevétel teljesítmény erős volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térség érett piacain a növekedés kétszámjegyű tartományban volt.

A Csoport nettó eszközei és pénzügyi helyzete

A vizsgált időszakban 2019. december 31-hez képest nem történt lényeges változás a Csoport nettó eszközeiben és pénzügyi helyzetében.

Kilátások

A Henkel AG & Co. KGaA igazgatósága 2020. április 7-én úgy határozott, hogy már nem tartja fenn a 2019. évi éves jelentésben közzétett, a 2020-as üzleti évre vonatkozó előrejelzését. Tekintettel a COVID-19 világjárvány dinamikus alakulása befolyásolja a világgazdaságot, a Henkel jövőbeli üzleti teljesítményének megbízható és reális értékelése jelenleg nem lehetséges.

Amint lehetséges, a kellőképpen megbízható értékelés készítse a jövőbeni üzleti teljesítményről 2020-ra vonatkozóan, a Henkel közzéteszi a megfelelő előrejelzést.

Címkék: ,

Kapcsolódó cikkeink