A hatóság feloldotta a madárinfluenza okán felállított megfigyelési körzetek nagy részét
Tekintettel arra, hogy a dél-alföldi területen december eleje óta nem fordult elő újabb madárinfluenza kitörés és az előírt intézkedések is megtörténtek, a Nébih feloldotta a madárinfluenza miatt felállított megfigyelési körzetek nagy részét.

(Fotó: Pixabay)
A négy vármegyét (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok) érintő, összeolvasztott megfigyelési körzet területén a hatóság december 7. óta nem állapított meg újabb kitörést, így a körzet nagy részének feloldására került sor. Mindössze az egyik, betegséggel érintett állattartó telepen nem fejeződött be a feloldás előtt kötelezően elvégzendő végfertőtlenítés, ezért e telep körül annak megtörténtéig fennáll egy 10 km sugarú megfigyelési körzet. A Nébih felhívja az állattartók figyelmét, hogy az országban továbbra is jelen van a madárinfluenza vírusa, így a biológiai biztonsági intézkedések betartása kiemelten fontos. A magas kockázatú vármegyékben a baromfik kötelező zártan tartása is érvényben marad mindaddig, amíg nagy a kockázata a baromfiállományok vadon élő madaraktól való megfertőződésének. A madárinfluenzával kapcsolatban minden további információ elérhető a Nébih portál tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza
Nébih
Kapcsolódó cikkeink
Újra megjelent a madárinfluenza Csongrád-Csanád vármegyében
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Csongrád-Csanád vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági…
Tovább olvasom >Egyre több környező országban romlik az ASP helyzet
Az utóbbi hetekben a magyar határhoz közel lévő Temes vármegyében…
Tovább olvasom >Nébih: a hatóságok a legkisebb járványügyi kockázattal járó ártalmatlanítási megoldást alkalmazzák a ragadós száj-és körömfájás kezelése során
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a helyi állategészségügyi hatóságok…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országos Kereskedelmi Szövetség: az árrés nem profit!
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kereskedő tagvállalatai az elmúlt…
Tovább olvasom >Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: a kereskedők 10 százaléknál többet nem rakhatnak rá a beszerzési árra
Március közepétől a kormány 10 százalékban maximalizálja az árrést 30…
Tovább olvasom >Árrésstop kontra áfacsökkentés: megoldás az inflációra vagy politikai viták terepe?
A kormány március közepétől életbe léptette az árrésstopot, amely szerint…
Tovább olvasom >