A gyermekek napvédelme idén is a középpontban

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 04. 03. 09:25

A dm drogerie markt újra megszervezi a nemzetközi kezdeményezésen alapuló „Nap gyermekei” kampányát. Idén immáron második alkalommal hívja fel a figyelmet a napozás veszélyeire, aminek a gyermekek a nyári időszakban fokozottan ki vannak téve. Az Ambre Solaire, a Telki Kórház és a Medicina együttműködő partnerként a program mellé állnak.

A kisgyermekek bőre sokkal vékonyabb és sérülékenyebb, mint a felnőtteké, emiatt a Nap sugaraira is érzékenyebben reagál. Az ő esetükben a védelem különösen fontos. A program célja ezért, hogy szakemberek segítségével, edukációs jelleggel felhívja a nyilvánosság, főleg a szülők és pedagógusok figyelmét a napvédelemre, hiszen a gyermekek még nem érzik át a leégés kockázatának súlyát. A World Health Organisation (WHO) adatai alapján ma már tudjuk, hogy évente 2-3 millió embernél alakluk ki veszélyes bőrrák. A kialakulás rizikója pedig azoknál az embereknél magasabb, akiknél kiskorukban erős leégés történt, és azoknál is, akik időről időre intenzíven tették ki bőrüket a káros napsugaraknak.

A tavalyi évben nagyon sikeres volt a pontadományozás, ugyanis 5900 törzsvásárló járult az óvodás gyermekek napvédelméhez, mintegy 177.000 active beauty ponttal. Ezzel a mennyiség közel 25.000 gyermek nyári naptej-szükségletét tudták fedezni. A drogérialánc ezúton is köszönetet szeretne mondani az adományozóknak, hogy ilyen nagylelkűek voltak. „Nagyon jó érzés számunkra, hogy vásárlóink is támogatják törekvéseinket, és felelősséget éreznek a gyermekek napvédelme iránt. Az ovisok a naptejeken kívül színező lapokat és játékos képekkel illusztrált tájékoztató füzetet kaptak. Az egész országot lefedő program volt ez „ – nyilatkozta Kanyó Roland, a dm PR menedzsere.

Vásárlóik továbbra is pontadományozás formájában vállalhatnak felelősséget a programban, és ezúton biztosíthatják az óvodások nyári napozó krémjeit. A boltban található érintőképernyős infopulton keresztül a törzsvásárlóik 50 pontot adományozhatnak az ovisok javára, április 2. és május 31. között. Az ily módon összegyűlt termékek még a nyári napozó szezon előtt kerülnek az intézményekbe. A gyermekeknek kis mesével magyarázzák majd a napon való helyes tartózkodás „szabályait”. Tóni, a kis kenguru lesz a gyermekek segítéségre.

Kapcsolódó cikkeink