A Google a legértékesebb márka

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 06. 20. 11:09

A Millward Brown 11. alkalommal közzé tett, a legértékesebb globális márkákat összesítő Top 100-as listájának idei legnagyobb meglepetését az okozta, hogy a Google megelőzte az Apple-t – olvasható az mfor.hu-n.

google

Az internetes márka 32 százalékkal növelte értékét 229 milliárd dollárra, míg az Apple értéke 8 százalékkal, 228 milliárd dollárra csökkent. A Microsoft megőrízte 3. helyét 5 százalékos növekedésével és 122 milliárd dolláros értékével, míg a Facebook (+44%, 5. hely) és az Amazon (+59%, 7. hely) először lépett be az első 10-be. A McDonald's megőrizte kilencedik helyét. A 100-as listán szereplő márkák összértéke 3 százalékkal emelkedett és elérte a 3,4 billió dollárt.

A legértékesebb cégek nem csak márkaértékben előzik meg a listán nem szereplő versenytársaikat, de pénzügyi teljesítményben és részvényesi megtérülésben is jobban szerepelnek. A felmérés szerint az erős márkák fenn is tudják tartani vezető pozíciójukat, ezt jelzi, hogy a 2016-os listán szereplő márkák csaknem fele (46) megjelent már a 2006-ban publikált első listán is.

Az idei kutatás egyik legnagyobb tanulsága szerint azok a márkák kerültek a BrandZ™ Top 100-as, legértékesebb globális márkák listája élére, amelyek rendelkeznek a megújulás és innováció képességével. Ennek megfelelően például a Top 10 márka közé került Amazon, mely független vállalkozások által kiépítette saját logisztikai hálózatát, így ez lehetővé tette számára, hogy rugalmas, egy órán belüli szállítási szolgáltatást kínálhasson, és megkezdte a saját tartalmak gyártását is. Ezzel párhuzamosan a Facebook elkezdett helyet szolgáltatni a kiadók saját tartalmainak, annak érdekében, hogy felhasználói aktívak maradjanak. Az innováció volt tehát a növekedés elsőszámú hajtómotorja – de az újításnak láthatónak, értelmezhetőnek és érezhetőnek is kellett lennie a fogyasztók számára.

Az újítás mellett a verseny erősödése volt a márkaérték növekedés másik katalizátora, amelynek értelmében a márkákat a velük versengők rázták fel, akik egyedi és értékes javaslattal álltak elő, mint például az Under Armour (új belépő) és a Victoria’s Secret a ruházat kategóriájában. Ez a kategória egyébként a leggyorsabban növekvő kategória lett, 14 százalékos növekedéssel és 114 milliárd dolláros értékkel. A ruházati cikkek mellett látványosan nőtt a gyorséttermi kategória is (+11%), de sokat vesztett márkaértékéből az olaj-és földgázipar (-20%), illetve a bankszektor, mind globális (-11%) mind regionális (-12%) szinten. (mfor.hu)

Kapcsolódó cikkeink