Magazin: A fogyasztók egészsége érdekében: önkéntes élelmiszer-ipari vállalások

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 02. 02. 10:33

Féléves előkészítő munka után hozta nyilvánosságra október elején az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) azt az önkéntes vállalási rendszerét, amelyhez a sajtótájékoztató időpontjáig húsz cég, mintegy 70 egyéb vállalást téve csatlakozott.

Éder Tamás elnök többek között elmondta, hogy tagvállalataik az elmúlt évtizedben sokat tettek azért, hogy termékeik megfeleljenek a legszigorúbb minőségi és élelmiszer-biztonsági követelményeknek, valamint a fogyasztók változó igényeinek. Folyamatos fejlesztéssel jelentősen bővítették a magyar fogyasztók kiegyensúlyozott táplálkozását segítő választékukat: a hagyományos hazai ízek és termékek mellett egyre több kalóriaszegény és kalóriamentes változatot is kínálnak, emellett fokozatosan elkezdték termékeik só- és transzzsírtartalmának csökkentését is.

A részletekről beszámoló Szöllősi Réka szövetségi titkár ismertette a fő vállalásokat.

1. Hozzásegítjük fogyasztóinkat a nemzetközi táplálkozási ajánlások szerinti sóbevitel fokozatos eléréséhez.

2. Hozzásegítjük fogyasztóinkat az életkoruknak és fizikai aktivitásuknak megfelelő, optimális mennyiségű kalóriabevitelhez.

3. Hozzásegítjük fogyasztóinkat a nemzetközi táplálkozási ajánlások szerinti telítettzsír-beviteli mérték eléréséhez.

4. Termékeink 80 százalékában a zsírtartalom részlegesen hidrogénezett növényolajból származó transzzsírsavszintjét 2019. december 31-ig 1,5 százalék alá csökkentjük.

5. Előrecsomagolt termékeink 75 százalékán (a kötelező tápérték-jelölési előírásokon túlmenően) 2017. december 31-ig feltüntetjük az egy adagban található tápanyag- és energiatartalom-mennyiségeket, valamint a referenciabeviteli értékhez viszonyított százalékos értékeket.

6. Termékeinket felelős módon, az ún. EU Pledge rendelkezései szerint reklámozzuk.

7. Tévéreklámjainkban, termékeink címkéjén és egyéb, a termékekhez köthető módon aktív életmódra felhívó üzenetet helyezünk el.

8. Támogatjuk és ösztönözzük az aktív életmód népszerűsítését szolgáló programokat és kezdeményezéseket.

Célok és vállalások
az Unilevernél

– Számos élelmiszer-feldolgozó vállalat mellett az Unilever is csatlakozott az ÉFOSZ közös vállalásához, amellyel a fogyasztók egészséges életmódjának előmozdítását szolgálják. A hat önkéntes vállalással az Unilever a magyar fogyasztók sokszínű és kiegyensúlyozott táplálkozásához járul hozzá – jelentette be a sajtótájékoztatón Gyenes András, az Unilever ügyvezetője.

A világcég egyébként 2010-től egy új szemléletre és három pillérre épülő, hosszú távú fenntarthatósági terv megvalósításába kezdett. A forgalom megkétszerezésére vonatkozó vállalatcsoporti célt egy olyan új üzleti modell kidolgozásával akarják elérni, amely sem a társadalmat, sem a környezetet nem terheli.

A fenntarthatósági tervük három nagy célt határoz meg, amit kilenc kötelezettségvállalás egészít ki, és kiterjed a társadalmi, a környezetvédelmi és a gazdasági teljesítményükre is; ezek támogatják és ösztönzik az aktív életmód népszerűsítését szolgáló programokat és kezdeményezéseket. Vállalják, hogy a programot 2020-ig fenntartják.

Elhatározták, hogy 2015. év végére a kiskereskedelmi forgalomban kapható termékeik 90 százalékán – a jogszabályban előírt tápértékadatokon felül – feltüntetik az egy adagra vonatkozó tápérték-információkat, továbbá a referenciabeviteli értékhez viszonyított százalékos értékeket, ezzel is hozzásegítve a fogyasztókat a kiegyensúlyozott, változatos étrend összeállításához. 2016-ra pedig a közétkeztetésben részt vevő partnerek számára készített recept-, illetve menüajánlataikhoz az Unilever honlapján teszik közzé a tápértékadatokat.

Csatlakozott vállalkozások:

Bonafarm-csoport – Pick Szeged, Bonafarm-csoport – Sole Mizo, Bonbonetti Choco, Bunge, Danone, Első Pesti Malom- és Sütőipari Zrt., Frieslandcampina Hungaria, Hungerit, Intersnack Magyarország, Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség, Magyar Édességgyártók Szövetsége, Magyar Húsiparosok Szövetsége, Magyar Hűtő és Konzervipari Szövetség, Magyar Pékszövetség, MIRELITE MIRSA, Natura Margarin, Nestlé Hungária, Piszkei Öko Kft., Unilever Magyarország, Univer Product Zrt.

Kapcsolódó cikkeink