A fogyasztó alkalmazottja a P&G főnöke

Szerző: trademagazin Dátum: 2007. 06. 27. 08:00

„A növekedés szenvedélye” címmel rendezték az ECR Europe idei konferenciáját Milánóban, májusban. Üzlet és érzelmek, piacismeret és emberi találkozások nemzetközi egyvelegét alkotta a 2200 résztvevő. A Trade magazin munkatársa is ott volt, és második tudósításában bemutatja a világ legnagyobb FMCG-cégeinek legfelső vezetői közül Alan G. Lafley-t (60 éves), a Procter & Gamble elnök-vezérigazgatóját. Micsoda életrajz! Egy amerikai fiatalember az Institut d’Etudes Politiques nevű párizsi elitképzőben történelmet és politológiát tanul. Aztán beiratkozik képzőművészetre, filmre és színházra a Sorbonne-on és más egyetemeken. Végzés után csatlakozik az USA haditengerészetéhez, hogy Japánban egy amerikai légi bázison irányítsa a kereskedelmet és a szolgáltatásokat. Közben elvégzi a tekintélyes Harvard Business Schoolt, és úgy lép be a P&G-hez, éppen 30 éve.

„Egyvalami nem fog változni”
„Az értékteremtő lánc jövője – ágazatunk a 2016. évben” című plenáris ülésen három fontos változásra hívta fel a figyelmet. Egyik, hogy előtérbe kerültek az árak, és ez átalakítja a fogyasztókkal való viszonyrendszert. Másik a reagálás gyorsulása, amely a vezetés számára hoz új és új feladatokat. Harmadik pedig a távlatokban való gondolkozás, amely a legnagyobb hatást gyakorolja a folyamatokra.
– Egyvalami nem fog változni: a főnök továbbra is a fogyasztó marad – zárta rövidre az eszmefuttatást.
A sportos megjelenés és amerikaiakra jellemző barátságos mosoly ebben a körben nem tekinthető különös ismertetőjelnek. Tekintélyt inkább a P&G 75 milliárd dolláros évi forgalma parancsol.

Árrés, vezetés, nagy márkák
Van mire szerénynek lennie:
„Az FMCG világában A. G. Lafley csaknem legendás személyiség” – írja róla a Business című olasz magazin az ECR-konferenciára időzített száma. – „Amikor 2000-ben kinevezték a P&G élére, és az amerikai óriás nehézségekkel küzdött, egy nemzetközi átalakítási terv megvalósítása révén újra szerencsés irányba fordította a vállalatot. Egyensúlyba hozta a mérleget, nyereséget kezdett termelni, és kialakított egy milliárdos nagyságrendű cégfelvásárlási tervet.”
A konferencián vázlatosan ismertette vállalata növekedési terveit: az árrések javítására törekednek, a vezetés megszilárdítására, és a nagy márkákra fokuszálnak, mint erőforrásokra.
A jobb árrésekkel gyorsabban lehet növekedni. Közben olyan strukturálisan vonzó szegmensekre összpontosítanak, mint a szépség, egészség és a lakás tisztán tartása.
De fókuszba kerülnek a „core businesst” alkotó legfontosabb kategóriák is, mint például a női testápolás, babaápolás és hajápolás, ahol a P&G globális piacvezető, és képes nagyobb arányú növekedésre.
Szintén kiemelten koncentrálnak 22 vezető márkájukra, amelyek mindegyikéből meghaladja az 1 milliárd dollárt az éves forgalom.

„Világítótornyom, amely irányít”
A pódiumbeszélgetés során is megismételte:
– A fogyasztó a főnök. Ez a gondolat az én világítótornyom, amelyhez egész pályafutásom alatt igazodtam, és valamennyi tevékenységemet irányítja. A P&G-nél minden munkánk a fogyasztóval kezdődik, és vele is végződik.
Amikor a növekedés jövőjéről beszélt, mindig a fokuszálásnál kötött ki:
– Több mint 80 országban vagyunk jelen, és termékeinket a világ 160 piacán értékesítjük. De a tizenhét legnagyobb piacunkra fokuszálunk. A P&G eladásai ebben a tizenhét országban 9 százalékkal nőttek egyik évről a másikra. Jóval nagyobb mértékben, mint az egész vállalat 5-7 százalékra tervezett növekedése. Ugyanakkor továbbra is kiemelten odafigyelünk a fejlődő országokra, ahol az évtized kezdete óta a teljes cég növekedésének egyharmadát értük el.
Bajai Ernő

Kapcsolódó cikkeink