A fogyasztás lett az új mantra a kínai gazdaságban

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 09. 09. 11:02

A kínai vezetés elsősorban a belső fogyasztás élénkítésén keresztül kívánja felpörgetni a gazdasági növekedést – olvasható az origo-n. Ennek viszont egyelőre még úgy is komoly korlátai vannak, hogy a kínai fogyasztók igen nagymértékben járulnak hozzá a GDP bővüléséhez.

 

A kínai fogyasztók vásárlási kedvének növelése most már a pekingi vezetés legfelsőbb szintjein is kiemelt témának számít. A kormány ugyanis a belső fogyasztás élénkítésével kívánja ellensúlyozni a kínai GDP-növekedés lassulását.

A cél az volna, hogy Kína egy olyan hosszú távú eszközzel küzdje le a nehézségeket, amely ellensúlyozni tudja az eladósodottság, a szűkülő hitelezés, valamint az USA-val fennálló kereskedelmi háború együtteséből adódó negatív hatásokat.
Ezzel párhuzamosan a belső fogyasztás élénkítése része annak a tervnek, amelynek során a pekingi vezetés át kívánja állítani a kínai gazdasági modellt egy high-tech feldolgozóipar és szolgáltatások által vezérelt pályára.

Áruházakkal a növekedésért
Egy tervezet szerint mindennek része volna a bevásárlóközpontok fejlesztése, a gyalogosközlekedés lehetőségeinek javítása a vásárlási övezetekben, valamint az e-kereskedelmi vállalatok ösztönzése arra, hogy szorosabban együttműködjenek a gyárakkal. Ehhez jönnek még olyan ötletek, mint az éjszakai piacok megnyitása vagy régi gyárak és sportközpontok átalakítása szuperáruházakká, illetve szórakoztató központokká.

Szintén izgalmas intézkedés lehet az autóvásárlási korlátok feloldása, főleg hogy az autóeladások júliusban már a 13. egymást követő hónapban mutattak csökkenést.

A kínai belső fogyasztási piac egy új korszakba lép, amelyet a magas szintű technológia, valamint a szolgáltatások vezérelnek – mondta Dong Ximiao, a kínai állam alá tartozó National Institution for Finance and Developement nevű agytröszt kutatója. Hozzátette, az 1980-as és 90-es években született generáció vált a fogyasztás legfőbb motorjává, akikhez új vásárlókként csatlakoznak a 2000-es években születettek.

A fogyasztók ereje
Minderre pedig igen nagy szüksége van Pekingnek ahhoz, hogy felgyorsítsa a gazdasági növekedést. A kínai GDP ugyanis az idei második negyedévben mindössze 6,2 százalékkal bővült, ami a legalacsonyabb ütem volt az 1990-es évek eleje óta. A gyáripari kibocsátás ezzel együtt 17 éves mélypontra szakadt júliusban, és a nehézségeket már a kiskereskedelem is elkezdte megérezni.

Eközben az ország középosztálya a hivatalos statisztikai adatok szerint 400 millió embert tesz ki. Ezek azok a háztartások, amelyek évente 25 000 és 250 000 jüan között (3640-36 400 dollár) keresnek.

Noha még bőven van hova nőnie a belső fogyasztásnak, az idei első félévben a kínai gazdasági növekedésnek már több mint 60 százalékáért ez a terület felelt. Az elemzői vélemények alapján pedig több kulcsa is lehet a fogyasztásnövekedés ösztönzésének.

Az első tényező a jövedelmek emelkedésének felgyorsulása lenne. A második a háztartások fogyasztásának növekedése, illetve magas minőségű javak és szolgáltatások iránti kereslet megugrása.

Ez utóbbihoz azonban a szakértők szerint arra is szükség volna, hogy a hazai vállalatok egyre nagyobb arányban tudják kielégíteni ezeket az igényeket, és a kínai fogyasztás csökkenő mértékben támaszkodjon a globális márkákra. A nemzetközi vállalatok esetében pedig ha Peking valóban meg akarja nyitni a piacát, akkor fontos, hogy ezek a cégek kellően alkalmazkodni tudjanak a helyi kultúrához. (origo)

 

Kapcsolódó cikkeink