A fehér és rozéborok országkóstolójára 722 tételt neveztek

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 05. 09. 11:22

Az idei fehér és rozéborok országos borkóstolójára 722 tételt neveztek, ezekből szakértői bizottságok választják ki a borkiválóság könyvbe kerülő termékeket – közölte Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke hétfőn, sajtótájékoztatón Budapesten.

feherbor

Elmondta, hogy a beküldött 722 termékből 531 fehér, 191 rozébor.

Az Országos Borszakértő Bizottság elnöke szerint a negyedik éve megrendezett program iránti érdeklődés növekedését mutatja, hogy egyre több terméket neveznek a szakmai minősítésre, és az idén minden eddiginél több, 550 tételt közvetlenül a termelők küldtek be.

Az eddig elvégzett kóstolások azt vetítik előre, hogy az idén az átlagosnál magasabb arányban kerülnek majd be nevezett termékek a borkiválóság könyvbe, a korábbi évek tapasztalatai alapján ez az arány 50 százalék körül volt – tette hozzá.

Kiss Eliza, a Földművelésügyi Minisztérium kiemelt borágazati ügyekért felelős miniszteri biztosa elmondta, a nemzeti borkiválósági program célja, hogy ösztönözzék a borfogyasztást, és a piaci értéket jelző minősítéssel segítsék a termelőket az értékesítésben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink