A fagy és jég sújtott gazdák bőkezű kártalanításra számíthatnak
A novemberi határidőig 5005 kárenyhítésre vonatkozó valós kérelmet nyújtottak be a gazdálkodók a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak. Arányaiban a legtöbb, 2014, illetve 800 Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Bács-Kiskun megyéből érkezett. Egyébként a tavaly november 1-jétől idén október 31-ig terjedő időszakot felölelő kárenyhítési évben országosan közel 11 ezer bejelentést tettek a gazdák. Legtöbben, mintegy 6500 alkalommal, tavaszi fagykárt jelentettek, ezt követte csaknem háromezer bejelentéssel a jégesőkár.
A 11 ezres kárbejelentés és az alig több mint ötezres valós kárigény közötti különbséget az magyarázza, hogy a gazdálkodóknak a kárenyhítési igényüket 15 napon belül be kellett volna jelenteniük. Kárenyhítő juttatásra egyébként csak az a gazdaság jogosult, ahol a káresemény miatt legalább 30 százalékos hozamcsökkenés következett be, vagy üzemi szinten 15 százalékos a hozamkiesés az előző évihez képest.
Mivel a kérelmek elbírálása csak a benyújtási időszak lezárása után indulhat meg, arra vonatkozóan még nem rendelkeznek információval a hatóságok, hogy összességében mekkora összeget kell majd kifizetniük. Az biztosnak tűnik, hogy forráshiánnyal nem kell számolni, a kárenyhítési alapban rendelkezésre álló közel 23,5 milliárd forintos forrásnál lényegesen alacsonyabb a bírálat előtt álló kérelmekben szereplő összes támogatási igény. Ezért – az MVH szerint – a kárenyhítés a maximális mértékű lehet majd. (munkatársunktól)
Kapcsolódó cikkeink
Zártan tartás, legeltetési tilalom és kötelező vágás szükséges az RSzKF megfékezéséhez
A szlovák ragadós száj- és körömfájás kitörések miatt újabb intézkedéseket…
Tovább olvasom >Gombaölő permetezőszer kapott engedélyt Magyarországon drónnal történő kijuttatásra
Már egy gombaölő szer is kijuttatható Magyarországon pilóta nélküli légi…
Tovább olvasom >Egyaránt emelkedett a hazai és import retek ára
Az Eurostat adatai szerint az Európai Unióban évente 245–255 ezer tonna hónapos…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új kiberbiztonsági szabályozás: így spórolhatnak milliókat a cégek
2025-ben tovább szigorodtak a kiberbiztonsági előírások, amelyek az auditok lefolytatását…
Tovább olvasom >A Vandemoortele vásárolja meg a Bunge európai margarin üzletágát
A belga Vandemoortele élelmiszeripari vállalat megvásárolja az amerikai Bunge európai…
Tovább olvasom >Ipari társasház mint befektetés – új lendület előtt a szektor?
A hazai ipari ingatlanpiac meghatározó szereplői első alkalommal találkoztak a…
Tovább olvasom >