A cukrász merchadising próbálkozásai – A nap képe

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 05. 12. 10:22

Nemcsak gasztronómia, de marketing szempontból is nagy dobásnak bizonyult a szakmában világszerte elismert New York-i cukrász-pék, Dominique Ansel cronut nevű „hibrid” édessége. A 2013 májusában bemutatott, és rövid idő alatt kultikussá vált termék bő évvel később jogi védelmet kapott – ezért is kellett például a budapesti Donut Fabbricának „álnéven”, croissant fánkként árusítania azt. Az édesség, amiért két éve órákat álltak sorba a New Yorkiak, már vesztett valamennyit fényéből, Ansel pedig hasonlóan ütősnek szánt újításokkal próbálkozik (rengeteg remek, innovatív ötlettel, ám a cronutéhoz nem mérhető sikerrel), de maga a cronut név így is mélyen megmaradt a köztudatban. Annyira, hogy Ansel idejének érezte, hogy a második bőrt is lehúzza a termékről: merchandising típusú reklámeszközöket kínál – hivatalosan a kultikus sütemény második születésnapjára. A cronuthoz köthető, interneten rendelhető tárgyak ára innen nézve meglehetősen borsos: a puff 175 dollárba kerül, de a táskákért, pólókért, telefonvédőkért is minimum 30-35 dollárt kell adni.

A cukrasz merchadising probalkozasai – A nap kepe 1

A cukrasz merchadising probalkozasai – A nap kepe 2

A cukrasz merchadising probalkozasai – A nap kepe 3

Címkék:

Kapcsolódó cikkeink