A csökkenő büdzsét ügyesen beosztjuk

Szerző: trademagazin Dátum: 2007. 10. 31. 08:00

Szalókyné Tóth Judit, a Nielsen igazgatója a jövőből a jelenre fordította a hallgatóság figyelmét. Előadását a tavalyi trendek ismertetésével kezdte, mint mondta, az általuk prognosztizált forgalomcsökkenés 2006 negyedik negyedévében még nem következett be, a fogyasztók csak idén húzták meg jobban a nadrágszíjat. Bár a vásárlók 58 százaléka nehezebben osztja be a pénzét, de csak 39 százalékuk fogyaszt kevesebbet. A piacot fokozódó árérzékenység jellemzi, és ennek eredményeként az európai átlagot bőven meghaladó a promóciók iránti érdeklődés. A kutatásaik alapján felállított négy fogyasztói csoport közül a 29 százalékot jelentő „lemondók” azok, akik teljesen elfordulnak a márkás termékektől, és azokat olcsóbb árucikkekre cserélik. Köztük sok a nyugdíjas, az alacsony végzettségű ember, akik alapszükségleteik kielégítését is nehezen oldják meg. A 28 százalékot kitevő „harmóniára törekvők” céltudatos vásárlók, feleslegesen nem költenek, de nem mondanak le a jó minőségről. Az „elégedettek” a jelenben élnek, arányuk a fogyasztók közül 26 százalékos, sok közöttük a fiatal és gyermektelen házaspár. Nem spórolnak, mindent megvásárolnak maguknak, amihez kedvük van és a pénztárcájuk megengedi. A „megfelelni akarók” 16 százalékos csoportja továbbnyújtózkodik, mint ameddig a takaró ér, ők azok, akik a külvilág számára látható dolgokban erőn felül, hitelek árán is ragaszkodnak a márkás termékekhez, de otthoni fogyasztásra már átálltak a noname termékekre.

Kapcsolódó cikkeink