A cipős eladó bére 68, a turkálósé 53 ezerrel csökkent

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 06. 30. 11:43

A ruhaboltié 35 ezerrel. A járvány megtépte az áprilisi boltos bérjegyzéket és a létszámot is – írja a blokkk.com. Áprilisban 17 ezerrel csökkent a nagyobb boltokban az eladók létszáma, a turkálókban például a harmadára. Zuhantak a bérek is, több tízezer forintokkal, mivel a vásárló nem tehette be a lábát az iparcikkes boltokba, bevétel pedig alig volt.

 

Április keserves hónapja volt a boltos világnak, mivel az iparcikkes boltok többségét a kijárási korlátozás miatt egyáltalán nem lehetett felkeresni, a márciusi és április eleji nagy felvásárlási rohamok pedig a hónap második felére csillapodtak. A boltos piac 10%-ot esett, az élelmiszeres vásárlások nem növekedtek, az iparcikkes pedig zuhant egy nagyot (átlagosan 15%-ot). Mindez rányomta bélyegét a boltos munkaerőpiacra is,  csökkent a létszám és a bér is.

Bizonyára már kevesebben emlékeznek rá, de a kormányfő feltehetően nem véletlenül jelezte már április 19-én, hogy május 3-án tetőzhet a járvány, talált is, ráadásul május 4-én vidéken már nyithattak is az iparcikkes boltok. Ez a súgás akkor nagyon kellett a piacon is, az persze más kérdés, hogy akinek elfogyott az üzletben forgatható pénze, már nem sokra ment vele. De aki tehette, mentette a menthetőt, mert volt egy igazodási pontja.

Csökkent a boltos eladók létszáma

A végső soron bezárásra kényszerült iparcikkes boltokban csökkent az eladók (fizikai dolgozók, eladók, pénztárosok, árufeltöltők, raktárosok) létszáma áprilisban. A boltosok próbálták ugyan megtartani az eladóikat valamilyen módon, például részmunkaidővel, szabadságolással, de a bevétel nélküli hetek kényszerű szaporodása ennek határt szabott, így a létszám leépítésére is rákényszerültek, más iparágakhoz hasonlóan.

A legnagyobb arányú létszám csökkentések azokat az áruterületeket érintették leginkább, ahol legnagyobb arányú volt a piacvesztés. A leépítések már márciusban megindultak, aminek oka az volt, hogy március 17-től már csak 15 óráig lehettek nyitva az iparcikkes boltok.

A statisztika szerint boltos kiskereskedelem egészében csökkent az eladók létszáma, közel 17 ezer fővel, egyes területeken jelentősebb arányban, például a turkálókban harmadára esett:

február március április
autószalon 9.047 8.853 7.958
híradástechnika 2.099 2.010 1.740
könyv 1.020 989 801
játék 658 598 284
ruházat 11.604 10.402 6.645
turkáló 1.459 1.047 448
boltok 151.331 147.345 134.458
KSH, fizikai dolgozók átlagos állományi létszáma, legalább öt fős vállalkozások

Bért nulla bevételből nehéz is fizetni

Az élelmiszerláncok jutalmakkal, túlórákkal, máshonnan átvett munkaerővel, és sok-sok tisztítószer és egyéb költségekkel próbálták március közepétől állni a rohamokat. Még több bért is tudtak fizetni a több munkáért a nagyobbak.

Az iparcikkesek minden fillért a túlélés reményében forgattak, ameddig el nem fogyott. Sokuknak idő előtt el is fogyott.

Talán némi magyarázatra szorul, hogy tudtak előrébb kúszni a boltos bérjegyzéken az autós, vagy éppen a bútorkereskedők. Előbbiek keresete nem változott év eleje óta, a többieké viszont csökkent. A bútor esetében pedig feltehetően azért, mivel a munkavégzéshez szükséges eszközöket árusító iparcikkes boltok 15 óráig nyitva lehettek áprilisban, ilyen volt például a barkács, vagy a híradástechnika is.

És érhető, hogy többet fizettek a webáruházak is, ahol csúcsra futott a vásárlás.

Az italboltok esetében ezek a kisebb szakboltokat jelentik, a spájzolások és a járvány időszakában viszont inkább a nagyobb áruházakat keresték a vásárlók. És a húsvét sem húzta fel őket.

Cipőboltos ilyen hátul még nem kullogott a boltos bérjegyzéken. Hát igen, a ruhás boltokban 90%-os piacvesztés volt áprilisban:

boltos bérjegyzék 2020
február március április április/február
4 autószalon 297.265 298.100 298.445  .
1 illatszerbolt 296.876 331.873 292.491 .
7 bútorbolt 283.820 275.462 290.640 .
2 élelmiszerbolt 276.527 301.501 288.253 +12.416
6 vegyes iparcikk 287.429 275.558 276.943 -10.486
8 híradástechnika 264.689 261.476 275.215 +10.526
3 sportszer 306.690 300.548 275.214 – 31.476
11 webáruház 250.953 249.776 267.440 +16.487
9 benzinkút 246.930 257.563 259.838 +12.908
5 játékbolt 258.012 281.834 255.131 .
16 trafik 236.224 236.749 233.011 .
12 állateledel 246.310 246.286 230.541 .
18 húsbolt 222.551 223.565 224.422 .
15 óra-, ékszer 251.846 237.181 223.498 -28.348
20 élelmiszerpiac 232.551 215.895 214.852 -17.799
17 ruhabolt 248.737 236.746 213.369 -35.368
14 italbolt 287.576 239.532 209.769 77.807
22 pékárus 209.058 204.480 208.253 .
10 könyvesbolt 252.410 252.120 207.834 44.576
23 zöldséges 199.994 200.968 198.485 .
21 halas bolt 213.824 213.022 191.680 22.144
13 cipőbolt 256.594 245.645 188.138 68.456
19 turkáló 226

(blokkk.com)

Kapcsolódó cikkeink