A 100 éves Danone megnyitja 1800 hasznos törzsből álló baktériumgyűjteményét
Az első joghurtja elkészítésének 100. évfordulóját ünneplő Danone a hónap elején bejelentette, hogy kutatási célokra megnyitja 1800 hasznos törzsből álló baktériumgyűjteményét. A gyűjtemény a Pasteur Intézetben őrzött 193 tejsav- és bifidobaktérium fermentációs törzset és a Danone a Párizs-Saclay Kutatási és Innovációs Központjában tartott több mint 1600 törzset foglalja magában. A törzsek a szabadon elérhetők lesznek a kutatók számára, így osztva meg a Danone alapítójának örökségét a világgal.
A Danone a bejelentés révén kívánja kifejezni elkötelezettségét a nyílt tudomány előmozdítása, az ismeretek megosztása és fejlesztése iránt. A kezdeményezés emellett hozzájárul a Danone 2030-ig megfogalmazott céljai megvalósításához, és mindenekelőtt ahhoz, hogy a vállalat partnereivel együtt előmozdítsa a táplálkozás jelenleg is zajló forradalmi változásait. A bejelentést üdvözölte a Pasteur Intézet, a Louis Pasteur által 1887-ben létrehozott, nemzetközileg elismert kutatóközpont.
Isaac Carasso öröksége
Az első Danone joghurtot 1919-ben Barcelonában készítette Isaac Carasso, akit Ilja Mecsnyikov immunológus a fermentált termékek egészséges bélműködésben és az általános egészségben játszott szerepéről szóló tanulmánya ihletett meg. Carasso a barcelonai gyermekek körében gyakori bélrendszeri problémákra felfigyelve kezdett vizsgálódni, és rövidesen megkezdte első joghurtjai értékesítését Barcelona gyógyszertáraiban. A termékét kisfia, Daniel családon belüli beceneve nyomán Danone-nak nevezte el. Az évek során a kutatás és innováció, valamint a nemzetközi kutatókkal való együttműködés révén a Danone egy kiterjedt gyűjteményt hozott létre.
A tejsav- és bifidobaktériumok olyan speciális baktériumok, amelyek elsősorban joghurtok és egyéb erjesztett tejtermékek előállítására használhatók. Ugyanakkor számos további felhasználási lehetőséggel is rendelkezhetnek mind az élelmiszeriparon belüli, mind azon kívüli alkalmazások terén. Ezek, a sok esetben még nem kellően megvizsgált lehetőségek segíthetnek egy sor egészségügyi, társadalmi és környezeti kihívás kezelésében a táplálkozás, az egészség és a fenntarthatóság terén.
A nyílt tudomány előmozdítása a Danone 2030-as céljai között
A 100. évfordulót ünneplő kétnapos rendezvényen, a Danone elnök-vezérigazgatója, Emmanuel Faber elmondta: „Az elmúlt évszázadban a fogyasztók igényeinek való megfelelés érdekében folyamatosan befektettünk a savanyított tejtermékekkel, az erjedéssel és a táplálkozás egészségügyi hatásával kapcsolatos kutatásokba. Egy olyan időszakban, amikor az élelmiszeriparunk és társadalmunk általában véve is számos példátlan kihívással szembesül, büszkék vagyunk arra, hogy megnyitjuk egyedi gyűjteményeinket a világ kutatói számára, hogy ők is segíthessenek nekünk egy egészségesebb és fenntarthatóbb világ megteremtésében.”
Kapcsolódó cikkeink
Eladja a Danone a Michel et Augustin kekszmárkát a Ferrerónak
Exkluzív tárgyalásokat folytat a Danone az olasz Ferrero édességgyártó csoporttal…
Tovább olvasom >Az I. Flexi Fórum főbb témái között a flexitáriánus életvitel, XYZ generációk táplálkozási szokásai is szerepelnek
Egy a Danone és az NMS által készített hazai kutatás…
Tovább olvasom >A Nádudvari növelné a hazai gyümölcsjoghurtok arányát a magyar piacon
Két új termékcsaláddal jelent meg a hazai gyümölcsjoghurt piacon a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az Auchan áruházak december 24-én délig nyitva lesznek
Az Auchan a vásárlói igényeket és az ilyenkor megszokott nyitvatartást…
Tovább olvasom >Több mint 18 százalékkal nőtt a száz legeredményesebb vasi cég árbevétele 2022-ben
A száz legeredményesebb Vas vármegyei vállalkozás nettó árbevétele 2022-ben együttesen…
Tovább olvasom >Elsőként érdemelte ki a legmagasabb fenntarthatósági minősítést a maglódi raktárcsarnok
Elsőként érdemelte ki a BREEAM fenntarthatósági szabvány New Construction kategóriájának…
Tovább olvasom >